Cégismertető
Cégünk a magyar kis- és középvállalatok számára fejleszt és forgalmaz ügyviteli szoftvereket, immáron több, mint 30 éve. Napjainkra a Kulcs-Soft neve egyet jelent a mikro- kis- és középvállalkozások ügyviteli támogatását biztosító szoftverek fejlesztésével, értékesítésével, támogatásával. Közel 90 munkatárssal működünk, ügyfeleink száma pedig meghaladja a 60.000-t.
Vállalatunk 1989. december 22-én betéti társaságként, az első vállalkozások idején alakult. A Kulcs-Soft neve az alapító Kulcsár Tibor nevéből ered, történetét, indulásának körülményeit nyugodtan tekinthetjük a 90-es évek „startup” sikertörténetének, bár ez a kifejezés nem igazán volt ismert a rendszerváltás kori Magyarország gazdasági működésében. Egy újpesti lakás szobáját irodának bérelve indult el vállalkozás. Eleinte konkrét megrendelői igények alapján történő egyedi szoftverek programozása folyt. Az ügyfélszám növekedésével egységesítésre kerültek a termékeket, így született meg a dobozos szoftver ötlete. Magyarországon a Kulcs-Soft rendelkezett először Windows operációs rendszerre kifejlesztett ügyviteli termékekkel. Az ezredfordulón cégünk elsőként programozta le úgy az ügyviteli szoftverjeit, hogy a 2000-res évre történő átállás ne okozzon gondot a vállalkozások adminisztrációjában. 2005-től az internet elterjedésével megjelentek az online szoftvereink, amelyek révén két év alatt annyi ügyfelet szereztünk, mint az előtte lévő 17 évben. 2009. október 30-án a beléptünk a Budapesti Értéktőzsdére. 2011-től külföldön is megjelentünk, a Key-Soft üzletágunkkal.
A magyar tulajdonú, nagy múltú vállalkozások legégetőbb problémáját az alapító-tulajdonos által felépített sikeres vállalkozás továbbvitelét is példamutató módon kezelte Cégünk. A Kulcs-Soft név igazi „brand” a mai gazdasági környezetben, a 2009-es tőzsdére lépés, a többszörös MagyarBrands és Év munkahelye díjak is ezt támasztják alá.
Társadalmi felelősségvállalásunk
2012-ben alapítotottuk meg a Kulcs-Esély Alapítványt. Cégünk alapítói, vezetői mindig is gondot fordítottak arra, hogy a vállalkozásuk nyereségéből a rászoruló gyerekek és tehetségek is részesüljenek. A Kulcs-Esély Alapítvány teljes egészében gyermekek megsegítésében kötelezte el magát. Az Alapítvány szociális vagy egészségügyi okokból hátrányos helyzetben élő tehetséges gyermekek megsegítését tűzte ki célul, esélyt adva nekik az általuk vágyott élet felé. 2013 óta a Kulcs-Soft több, mint 130 millió forintot fordított erre a célra. Cégünk a tehetséges gyermekek és a rászorulók támogatása mellett az oktatás, az egészségügyi intézmények és a sport területeit helyezte előtérbe.
Társadalmi felelősségvállalásunk, illetve a jövő generációjának támogatása melletti elkötelezettségünket Iskolaprogramunk egyértelműen mutatja. Fontos, hogy a jövő generációja a legmodernebb, és folyamatosan fejlődő programokon tanuljon. Ennek fényében cégünk ügyviteli, bérszámfejtési és könyvelési oktatási szoftvereket biztosít, hogy már az iskolapadban munkaképes és gyakorlatias tudást szerezzenek. A végzős hallgatók elhelyezkedési esélyeit növeli, hogy már az iskolapadban is egy elismert szoftveren szerezték meg tudásukat.