2023.07.01.-től érvényes Ebtv. és vhr. változás – osztott napi EB ellátás elszámolása a Kulcs-Bérben

Az Ebtv. 47.§ (1) bekezdése szerint:

A táppénz – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével (ezek a nem jár szabályok) – minden naptári napra jár, ideértve a szabadnapot, a heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot is.

A Vhr. 1. §. (2) bekezdése szerint:

számítási időszak: az irányadó időszakon belül az Ebtv. 48. § (1)–(4) bekezdésében, baleseti táppénz esetén az Ebtv. 55. § (7) bekezdésében meghatározott időszak azon naptári napjai, amelyre pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelmet vallottak be, amely időszak legfeljebb azon hónapig tarthat, ameddig a biztosított jövedelméről a bevallás benyújtásra került,

 A Vhr. módosítás alapján:

Ha a biztosított részére valamely nap vonatkozásában olyan módon kerül sor táppénz vagy baleseti táppénz megállapítására, hogy ugyanezen a napon társadalombiztosítási járulékalapot képező jövedelemmel is rendelkezik, és egy későbbi pénzbeli egészségbiztosítási ellátás vagy baleseti táppénz iránti kérelem elbírálása során ezen nap a számítási időszakba esik, ezt a napot osztószámként figyelembe venni nem lehet.

Mindez egy konkrét példán keresztül:

Kovács Mária 2010. január 1-től 2023. március 14-ig alkalmazásban állt a Fa kft-nél. 2023. március 31-én elhelyezkedik a Fű Bt-nél. Munkaviszonyban áll, 5/2-es munkarendben, munkaideje 8-16:30-ig tart, havi jövedelme 800.000,- forint.

2023. július 28-án 8-10-ig dolgozik, rosszul lesz és kórházba kerül. A kórház július 28-ától igazolja a keresőképtelenséget „9”-es kóddal. (nincs betegszabadság)

2023. december 27-én szül és ettől a naptól igényli a csecsemőgondozási díjat. 2023. július 28-ától a szülést megelőző napig keresőképtelen és táppénzben részesül.

Irányadó időszak: 2023. március 31 – 2023. szeptember 30.

Számítási időszak:

2023. március 31 – 2023. július 27-ig figyelembe veszem a jövedelmet, de a napot nem

119 nap jövedelmet találok, tehát a minimálbér kétszereséből tudok számolni, így a minimálbér kétszeresével számolhatok, mivel csak 119 napi jövedelme van:

2 x 232.000,-  = 464.000,-

Osztószám: 30

Ellátás napi alapja: 15.466,66

Mérték:100%

Ellátás napi összege: 15.466,66

Az osztott napi táppénz rögzítése a Kulcs-bérben a következő:

A Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jelenlét adatok képernyőn az „osztott” napra a táppénz ellátást kell rögzíteni. A Táppénz számfejtés képernyő Összeg mezőjében a táppénz számfejtés elkészítését követően rendelkezésre áll a napi bruttó táppénz.
A Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Bérügyi adatok/Jövedelmek, juttatások képernyő egyéb jövedelmek táblarészében a táppénz számfejtésből automatikusan átkerült táppénz jövedelem sor Módosítás mezőjébe mínusz előjellel kell berögzíteni a napi bruttó táppénz összeg azon tört időre jutó részét, amelyre a biztosított munkabérrel ellátott. A törtnapi bérkorrekciót szintén rögzíteni kell az egyéb jövedelmek táblarészbe.
A fenti módszer megoldja a helyes táppénz megállapítást olyan esetben, amikor a táppénz elszámolás törtnapi táppénzt is tartalmaz, és megoldja egy olyan későbbi ellátás helyes osztószám megállapítását is, amelynek a számítási időszaka magában foglalja a törtnapi ellátást tartalmazó ellátási időszakot is, mivel a fenti alapadat rögzítés mellett az osztószám a törtnapot kieső időként kezeli.
Egyelőre ezt a megoldást javasoljuk Ügyfeleinknek az ilyen esetek kezelésére.
A fenti példa mentén a a leírt alapadat rögzítések mellett az Adatmegállapító lap gyűjtése és a napi CSED alap megállapítása helyes:
Adatmegállapító lap:
Kép 1
CSED alap megállapítása:
Kép 2

 

 

 

 

 

Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Osztott napi munkaidő kezelése, beállításai

Osztott munkaidő kezelése

A Munka törvénykönyve (2012. évi I. tv) 100. § alapján, a  munkáltató – a felek megállapodása alapján – a napi munkaidőt legfeljebb két részletben is beoszthatja (osztott napi munkaidő). A beosztás szerinti napi munkaidők között legalább két óra pihenőidőt kell biztosítani.


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Verziótájékoztató: Kulcs-Bér 2014 június (1850)

Új nyilatkozat – Nyilatkozat éves szabadság Mt. 122. § (3) -től eltérő kiadásáról
Munkabérelőleg levonása
Rehabilitációs hozzájárulás elszámolása
Új nyomtatványok – Eat. igazolások
Osztott munkaidő kezelése
Webjelenlét – hierarchikus cégstruktúra kezelése (vezető felettese)
Webjelenlét – távollét engedélyező e-mail címének kijelzése
Ebédidő munkaidő része-e, jogviszonyonkénti beállításának lehetősége
OEP- Negyedéves statisztika módosítása
Munkáltatói lakáshitel támogatás kalkulátor



Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Verziótájékoztató: 2015. március (1920)


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Verziótájékoztató: 2014. október (1876), 2014. november (1878)


Megjelenési dátum: 2014. november 06 (csütörtök)

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

2014. november (1878) verzió tartalma:

Amennyiben Ön a 2014. október (1876) Kulcs-Bér verziót használja és munkaidő keretben foglalkoztat munkavállalókat, a számfejtések helyessége érdekében kérem, mindenképp szíveskedjen a verziót letölteni.

Megjelenési dátum: 2014. október 28. (kedd)

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

2014. október (1876) verzió tartalma:

 Munkarend importálási lehetőség

Táppénz számfejtés módosítások
Ekho, valamint Ekho+ minimálbér számfejtés optimalizálása
2015. évi munkarend (éven túli jelenlét adat rögzítési lehetőség)
Egyes meghatározott juttatások 1408-01. lap adatszolgáltatásának módosítása
Munkaügyi statisztika egyéb jövedelmekhez tartozó juttatások felgyűjtésének bővítése
Levonások kezelését érintő módosítások
Vasutas Önkéntes Egészségpénztár számlaszám változás
Web jelenlét letöltésekor, visszautasított szabadságok figyelése
Tanulószerződéses egyéni járulékalapjának csökkentése igazolatlan távollét esetén
Excel importer bővítése osztott munkaidő kezeléssel
Béremelési értesítő lekérésekor időintervallum megadási lehetőség
Titoktartási díj egy összegben történő kifizetésekor az adózás módosítása
Program gyorsítás


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Munkaidőkeret kezelése

Munkaidő keret: A munkaidőkeretben történő elszámolás érdekében a következő adatokat kell megadni a programban:

  • Kezdő dátum: A munkaidőkeret kezdő dátuma.
  • Záró dátum: A munkaidőkeret záró dátuma, az elszámolási időszak vége.
  • Munkaidőkeret típusa: Legördülő listából választhatjuk ki, hogy napi, havi vagy többhavi munkaidőkeretben foglalkoztatjuk a dolgozót.
  • Vállalt havi óraszám: A program alkalmas azon eset kezelésére, mikor a munkáltató és a munkavállaló között úgy jön létre a foglalkoztatás, hogy megállapodnak egy adott időszakban mekkora óraszámot kell teljesítenie a dolgozónak. Ebben az esetben vállalt óraszámot határozunk meg. Ezen óraszám alapul vételével kezeli a program a dolgozó számfejtését a munkaidőkeret szabályainak megfelelően.
  • Óraszám: A Számítás gomb megnyomásával a program a megadott kezdő/záró dátum és a munkarendben beállított heti óraszám alapján kiszámolja az adott időszakban a dolgozó által kötelezően teljesítendő óraszámot.
  • Órabéres havi elszámolt óraszáma: A többhavi munkaidőkeretben történő foglalkoztatás értelmében a dolgozónak minden hónapan meg kell kapni a havibérét, egyenleg elszámolásra az elszámolási időszak végén kerül sor. Az órabéres esetén a havi bér összege nehezebben megfogható fogalom. Számítására háromféle opciót kínálunk, ezek közül legördülő listából tudunk választani:
    • Havi ledolgozható (munkarend) óra: A dolgozó munkarendjében adott hónapban meghatározott óraszám a kifizetés alapja.
    • Havi munkaidőkeret óraszám: Az általános munkarendben meghatározott havi óraszám a kifizetés alapja. Részmunkaidő esetén ennek arányos része.
    • Általános óraszámból (174) arányosított: A havi 174-es általános osztószám a kifizetés alapja. Részmunkaidő esetén ennek arányos része.

A program minden hónap lezárásakor, a hónapzárás részeként, minden az adott hónapban lejáró munkaidőkeret helyett egy új munkaidőkeret időszakot generál az lezárt munkaidőkeret adatainak megfelelően.

A munkaidőkeret kezeléshez elengedhetetlen, hogy minden munkavállalóhoz hozzárendeljük a munkaidőkeret időtartamát és az elszámolás feltételeit. A munkaidőkeretet hozzárendelhetjük a munkavállalóhoz

-          egyénileg a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jogviszony alapadatai//Munkaidő keret menüpontban, valamint

-          csoportosan, ha több munkavállalónak ugyanazon időszakra vonatkozó munkaidőkeretet szeretnénk beállítani. Utóbbit az Elszámolás/Csoportos munkaidőkeret menüpontban tehetjük meg.

A Munkaidőkeretben történő foglalkoztatás kezelése 2 féle módon lehetséges a Kulcs-Bér programban:

Munkaidőkeret elszámolás munkarendben kezelt adatok alapján:

Munkarendben kezelt adatok alapján történő munkaidőkeret elszámolás a programban azt jelenti, hogy a munkavállaló beosztása megegyezik a tényleges munkavégzéssel, így nem szükséges a beosztás és a tényleges napi munkaidő külön rögzítése.

A program a csak munkarend alapú munkaidőkeret elszámoláskor automatikus pótlékelszámolást nem végez, csak a munkaidőkeret elszámolás történik meg.

Amennyiben ezt a módszert szeretnénk az elszámolás során használni a következő beállításokra van szükség:

  1. Rendeljünk a munkavállalóhoz egyedi munkarendet a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jogviszony alapadatai/Alapadatok képernyő Munkarend legördülőlistájából.
  2. Rögzítsük a munkavállaló munkaidő keretének időszakát a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jogviszony alapadatai//Munkaidő keret menüben.
  3. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Munkaügyi adatok almenü Szabadság és Pihenőidő nyilvántartás képernyőjén kell rögzíteni, hogy a szabadságok, betegszabadságok órában vagy napban kerülnek nyilvántartásra és elszámolásra.

Munkaidőkeret pót

4. A havi munkaidő adatok kezelésére több helyen is lehetőség van a programban. Kezelhetjük a Dolgozó adatain belül a Jelenlétadatok menüben, több munkavállaló rögzítése esetén az Elszámolás/Jelenlétadatok kezelése/Jelenlétadatok rögzítése menüben is.

Mindkét helyen a rögzítés menete a következő:

-          a jelenlétadatok képernyőn kattintsunk a kék színű betűkkel jelzett Munkarend megnevezésre, majd a megnyíló egyedi munkarendben rögzítsük a munka és pihenőnapokat és ha napi egyenlőtlen munkarendben kerül foglalkoztatásra a munkavállaló, akkor a munkarendben a Megnevezés oszlopban található hónap névre kattintva be kell állítani a napi ténylegesen ledolgozott munkaidőt (étkezési idő nélküli munkaidő). Az adatok a jelenlétadatba a mentést követően a Feltölt gomb megnyomásával kerülnek a Jelenlétadatokhoz feltöltésre.

 

Munkaidőkeret2

-          A munkarend adatok betöltését követően a Jelenlétadatok felületen feltöltjük az esetleges távolléteket.

-          Amennyiben a munkavállaló beosztáson felül rendkívüli munkaidőben munkát végzett, ezeket az órákat a Jelenlét adatokban a legfelső narancssárga színű sorban a rendkívüli munkavégzés napjának oszlopában kell beírni.

Munkaidőkeret3

A havi munkarend és munkaidő adatokat excel táblákból munkarend vagy jelenlét importtal is betölthetjük a programba.

A Jelenlétadatok rögzítését követően a Hóvégi számfejtésben az Új számfejtés gomb megnyomásával elkészül a számfejtéssel együtt a munkaidőkeret elszámolás is. Több havi munkaidőkeret esetén a munkaidőkeret elszámolás minden esetben a munkaidőkeret lezárásnak hónapjában készül el. A köztes hónapokban havibéresek esetében a munkavállaló részére a havi bérének megfelelő összegű díjazásban részesül, míg órabéres munkavállaló esetében a munkaidőkeret beállításának megfelelő elszámolás történik. A program a munkaidőkeret lezárásának hónapjában a számfejtéskor összehasonlítja a munkaidő keretben ledolgozható órák számát a munkarendben feltöltött ledolgozott óraszámmal, figyelembe véve a távol töltött idők óraszámait is, amennyiben a ténylegesen ledolgozott óraszám meghaladja a ledolgozandó óraszámot a többlet órákra elszámolja a munkanapra járó rendkívüli munkavégzés alapdíját és pótlékát (50%). Amennyiben pedig a ténylegesen ledolgozott óraszám, figyelembe véve a távol töltött időket is, nem éri el a munkaidőkeretben meghatározott ledolgozandó óraszámot, akkor órabéres munkavállaló esetében Állásidő, míg havibéres munkavállaló esetében a Munkaidőkeret bérkiegészítés címen elszámolja a program a le nem dolgozott munkaidőt.

A munkavállaló fizetési jegyzékén, amennyiben a Beállítások/Számfejtés beállításai/Nyomtatványok beállításában bejelölésre kerül a Munkaidőkeret elszámolás megjelenítése, megjelenik a munkaidőkeret elszámolás is.

Munkaidőkeret4

Munkaidőkeret elszámolás munkarend adatok és részletes jelenlétadatok alapján

Munkarend adatok és részletes jelenlétadatok alapján történő munkaidőkeret elszámolás a programban azt jelenti, hogy a munkavállaló munkaidő beosztását a munkarendben, míg a tényleges jelenlét adatokat a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jelenlétadatok Napi analitika képernyőjén rögzíthető műszaktípusok alapján számoljuk el, mely lehetővé teszi a munkaidő keret elszámoláson túl az automatikus pótlék elbírálás és elszámolás lehetőségét is.

Amennyiben ezt a módszert szeretnénk az elszámolás során használni a következő beállításokra van szükség:

  1. A Törzskarbantartások/Cégfüggő törzsek/Műszak típusok menüpontban hozzuk létre a munkaidőrögzítéshez használt műszak típusokat, melyekben beállíthatjuk az automatikus pótlék számítások feltételeit.
  2. A dolgozó jogviszony adatainál jelöljük be a Számfejtéskor részletes jelenlét adatok figyelembevétele mezőt, a Napi analitikában történő rögzítéshez. A programban van lehetőség Osztott munkaidőben történő foglakoztatás kezelésére, de csak abban az esetben, ha az osztott munkaidős foglakoztatás a hónap teljes egészére vonatkozik. Ennek jelölésére is e menüpontban van lehetőség.
  3. Rendeljünk a munkavállalóhoz egyedi munkarendet a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jogviszony alapadatai/Alapadatok képernyő Munkarend legördülőlistájából.
  4. Rögzítsük a munkavállaló munkaidő keretének időszakát a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jogviszony alapadatai/Munkaidőkeret menüben.
  5. A Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jogviszony alapadatai/Távolléti díj és EKHO menüpontban a Távolléti díj fülön állítsuk be, hogy a munkavállaló egy vagy többműszakos, illetve megszakítás nélküli munkarendben kerül foglalkoztatásra.
  6. A Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jogviszony alapadatai/Egyéb adatok menüben jelöljük, ha az étkezési idő a napi munkaidő részét képezi.
  7. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Munkaügyi adatok Szabadság és Pihenőidő nyilvántartás képernyőjén kell rögzíteni, hogy a szabadságok, betegszabadságok órában vagy napban kerülnek nyilvántartásra és elszámolásra.
  8. A havi beosztás szerinti napok és részletes munkaidő adatok kezelésére több helyen is lehetőség van a programban. Kezelhetjük a Dolgozó adatain belül a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jelenlétadatok menüben, több munkavállaló rögzítése esetén az Elszámolás/Jelenlétadatok kezelése/Jelenlétadatok rögzítése menüben is.Mindkét helyen a rögzítés menete a következő:-          a jelenlétadatok képernyőn kattintsunk a kék színű betűkkel jelzett Munkarend megnevezésre, majd a megnyíló egyedi munkarendben rögzítsük a beosztás szerinti munka és pihenőnapokat és ha napi egyenlőtlen munkaidőben kerül foglalkoztatásra a munkavállaló, akkor a munkarendben a Megnevezés oszlopban található hónap névre kattintva be kell állítani a beosztás szerinti napi munkaidőt.

Munkaidőkeret5

A munkarendben rögzített beosztás adatok a mentést követően a Feltölt gomb megnyomásával kerülnek a Jelenlétadatokhoz feltöltésre.

-          A munkarend adatok betöltését követően a Jelenlétadatok felületen bejelöljük az esetleges távolléteket.

-          A tényleges napi munkaidő adatok feltöltését a Napi analitika gombra kattintva megjelenő felületen töltjük fel.

Napi analitika rögzítésnél feltölthetjük a munkanapokhoz a műszak típusokat a napi munkaidő kezdete és vége, valamint az étkezési idő kezdete és vége adatát. Amennyiben a munkavállaló magáncélú távolléten volt azt is ezen ablakban tudjuk rögzíteni.

A havi munkarend és részletes munkaidő adatokat (távollétek, műszaktípusok, napi munkaidő és étkezési idő adatait) munkarend vagy jelenlét importálással is betölthetjük a programba.

A részletes jelenlétadatok rögzítését követően a Hóvégi számfejtésben az Új számfejtés gomb megnyomásával elkészül a számfejtéssel együtt a munkaidőkeret elszámolás is. Több havi munkaidőkeret esetén a munkaidőkeret elszámolás minden esetben a munkaidőkeret lezárásnak hónapjában készül el. A köztes hónapokban havibéresek esetében a munkavállaló részére a havi bérének megfelelő összegű díjazásban részesül, míg órabéres munkavállaló esetében a munkaidőkeret „Órabéres havi elszámolt óraszáma” mező beállításának megfelelő elszámolás történik. A program a munkaidőkeret lezárásának hónapjában a számfejtéskor összehasonlítja a munkaidő keretben ledolgozható órák számát a Jelenlét adatban távol töltött napok óraszámaival és a Napi analitikában feltöltött ledolgozott óraszámmal, figyelembe véve az étkezési időre vonatkozó beállítás szerinti órák számát, valamint a  Magáncélú távolléttel töltött idők óraszámait is, amennyiben a ténylegesen ledolgozott óraszám meghaladja a ledolgozandó óraszámot a többlet órákra elszámolja a rendkívüli munkavégzés alapdíját és pótlékát. Amennyiben pedig a ténylegesen ledolgozott óraszám, figyelembe véve a távol töltött időket is, nem éri el a munkaidőkeretben meghatározott ledolgozandó óraszámot, akkor órabéres munkavállaló esetében Állásidő, míg havibéres munkavállaló esetében a Munkaidőkeret bérkiegészítés címen elszámolja a program a le nem dolgozott munkaidőt.

A munkavállaló fizetési jegyzékén, amennyiben a Beállítások/Számfejtés beállításai/Nyomtatványok beállításában bejelölésre kerül a Munkaidőkeret elszámolás megjelenítése, megjelenik a munkaidőkeret elszámolás is.

Munkaidőkeret6

A munkavállalók munkaidőkeret elszámolását csoportosan lekérdezhetjük a Munkaidőkeret felhasználtsági lista futtatásával.

 

 

 

 

Napi analitika rögzítése a programban:
Részletes jelenlét adatok kezelésének leírása »


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Kulcs-Bér Verziótájékoztató 2015. október (2013)

Megjelenési dátum: 2015. október 29.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2021. május (v2637)

 

Megjelenési dátum: 2021. május 18.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonság

Műszaktípus hozzárendelés Kulcs-Beosztásból történő jelenlét adat import során

 

Jogszabálykövetés

Az adózási könnyítéseket május hónapra már csak a koronavírus járványnak leginkább kitett vállalkozások érvényesíthetik

A kisadózó vállalkozásokat 2021 májusára nem illeti meg a tételes adó alóli mentesség

A 86/2021 (II.27.), a 105/2021.(III.1.), a 147/2021. (III.27) és a 204/2021.(IV.29.), Korm.rendelettel meghosszabbított vészhelyzeti SZOCHO, SZAKKHO, KIVA és rehabilitációs kedvezményhez kapcsolódó módosítások átvezetése

Apai szabadság távolléti díjának közterheként a KIVA nem vehető figyelembe

 

Javítások

Hallgatói munkaszerződés megszűnésekor szabadságmegváltás elszámolásának hiánya

Őstermelői jövedelem számfejtése negyedév lejárta előtt megszűnő mezőgazdasági őstermelői tevékenység esetén

Főkönyvi felosztás hiba

Táppénz napi alap számítás nem rendszeres jövedelem esetén

 

 

Újdonság

1

Műszaktípus hozzárendelés Kulcs-Beosztásból történő jelenlét adat import során
Kulcs-Bér Kompakt, Standard, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verzióban elkészült a jelenlét adat import módosítsa, amely – a WebJelenlét-ből történő importhoz hasonlóan – lehetővé teszi műszaktípus hozzárendelését a ledolgozott napokhoz.

A Kulcs-Beosztásban lezárt hónap jelenlét adatainak letöltését az Elszámolás/Jelenlét adatok rögzítése/Adatok letöltése a beosztástervező rendszerből/Jelenlét adatok letöltése menüpont segítségével végezhetjük el:

Kép1

Kép2

 

A megfelelő szűrési feltételek beállítása után az OK gombra kell kattintani.

Kép3

A következő képernyőn meg kell nyomni a Letölt gombot. Ezután elindul a jelenlét adatok letöltése:

Kép4

Amennyiben olyan jogviszony adatai kerülnek letöltésre, amelyhez be van jelölve a Számfejtéskor a részletes adatok figyelembe vétele jelölő négyzet, a fenti figyelmeztető üzenet jelenik meg.

Kép5

Továbblépni az OK gomb megnyomásával lehet:

Kép6

A program figyelmeztet, hogy az import során nem töltődik az ebédidő kezdete és vége. A Bezár gombra történő kattintással lehet továbblépni:

Kép7

Azoknál a jogviszonyoknál, ahol jelölve van a  Számfejtéskor a részletes adatok figyelembe vétele jelölő négyzet, a program lehetőséget biztosít a műszaktípus egyéni illetve csoportos hozzárendelésre.

Kép8

Az egyéni módosítás esetében soronként tudjuk elvégezni a hozzárendelést. Ha be van jelölve a Munkaidő felülírása és az Ebédidő felülírása opció, akkor a műszaktípus hozzárendelésével egyidejűleg módosításra kerül a munkaidő és az ebédidő kezdete, vége is.

Kép9

 

A csoportos módosításhoz ki kell jelölni a módosítandó sorokat. A kijelölés történhet soronként vagy a Lista műveletek segítségével:

Kép10

Az Aktuális jogviszony menüpont alatt azokon a jogviszonyokon tudjuk elvégezni a csoportos kijelölést, amelynek egyik során a cursor áll.

Kép11

A műszaktípus hozzárendeléséhez először ki választani a műszaktípust:

Kép12

A Rögzítés a bejelölt sorokhoz gombra kattintva megtörténik a hozzárendelés a kijelölt sorokhoz:

Kép13

A hozzárendelés elvégzése után a Feldolgoz gombra kell kattintani:

Kép14

Az OK gombra kattintva megtörténik a jelenlét és a részletes jelenlét adatok mentése a jogviszonyokhoz az adott hónapra.

FIGYELEM! Osztott munkaidő alkalmazásával létrehozott műszaktípus naphoz rendelése jelen verzióban még nem lehetséges.

 

 

Jogszabálykövetés

1


Az adózási könnyítéseket május hónapra már csak a koronavírus járványnak leginkább kitett vállalkozások érvényesíthetik
Kulcs-Bér Light, Kompakt, Standard, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A veszélyhelyzet ideje alatt az egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 105/2021. (III. 5.) Korm. rendelet 8. § a) pontja alapján 2021. május 1-jén hatályát vesztette a 485/2020. Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés 26-56. pontja, azaz szűkült a kedvezményre jogosító tevékenységek köre az alábbiak szerint:

Ennek megfelelően a kedvezmények 2021. április 30-t követően a következő ágazatokban vehetők igénybe:

1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610),

2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621),

3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630),

4. Filmvetítés (TEÁOR 5914),

5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230),

6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551),

7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001),

8. Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység (TEÁOR 9002),

9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004),

10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102),

11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104),

12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311),

13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312),

14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313),

15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319),

16. Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR 9321),

17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604),

18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 9329),

19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510),

20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520),

21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530),

22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590),

23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911),

24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912),

25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939).

 

Jogszabályi háttér: 105/2021.(III.5.) Korm.rend. 8.§ a)


2

 


A kisadózó vállalkozásokat 2021 májusára nem illeti meg a tételes adó alóli mentesség
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

 

A program 2021. május hónapra a program nem érvényesíti a mentességet a KATA alól.

Jogszabályi háttér: 147/2021.(III.27.) Korm.rend. 2.§ c)


A 86/2021 (II.27.), a 105/2021.(III.1.), a 147/2021. (III.27) és a 204/2021.(IV.29.), Korm.rendelettel meghosszabbított vészhelyzeti SZOCHO, SZAKKHO, KIVA és rehabilitációs kedvezményhez kapcsolódó módosítások átvezetése

Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A 21. Magyar Közlönyben közzétett, a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 86/2021. (II. 27.) Korm. rendelet, a 37. Magyar Közlönyben közzétett 105/2021. (III. 5.) Korm. rendelet, az 52. Magyar Közlönyben közzétett 147/2021.(III.27.) Korm. rendelet, és a 73. Magyar Közlönyben közzétett 204/2021 (IV.29.) Korm. rendelet alapján a 485/2020. (XI.10.) Korm.rendeletben szabályozott adófizetési kedvezmény és bértámogatás 2021. május hónapra is érvényesíthető.

A fentiek alapján az adófizetési kedvezmény 2021. május hónapra történő érvényesítését is biztosítjuk programunkban.

 A szociális hozzájárulási adó alóli mentesség

Nem kell szociális hozzájárulási adót fizetnie 2021. május hónapra az 1. pontban felsorolt veszélyeztetett ágazatba tartozó tényleges főtevékenység valamelyikét folytató

kifizetőnek a munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók után,

A fentiekkel együtt a SZAKKHO-ra, a rehabilitációs hozzájárulás fizetésre, valamint a KIVA fizetésre vonatkozó kedvezményes rendelkezések is alkalmazhatók 2021. május hónapra.

Dolgozó adatai/Jogviszony

A Jogviszony megnevezése pontra kattintva a képernyőn 5 jelölőnégyzetet biztosítunk a „Koronavírus kedvezmény érvényesítése a 485/2020. (XI.10.) Korm. rendelet alapján” megnevezés alatt, a január, a február, március, április és május havi kedvezmény érvényesítésének jelölhetőségére. Amennyiben a Jogviszony megnevezése képernyőn az új „Koronavírus kedvezmény érvényesítése a 485/2020. (XI.10.) Korm. rendelet alapján” jelölőnégyzetek bejelölésre kerülnek, és a jogosultsági feltételek fennállnak a munkaviszonyban, akkor a kedvezményesre jelölt hónap számfejtése során érvényesül az adott jogviszonyra vonatkozóan a kedvezmény.

A jogviszonyban a május havi jelölőnégyzet az áprilisi hónapzárást követően az április havi állapotnak megfelelően jelenik meg, azaz, ha április hónapra érvényesítésre került az adókedvezmény, akkor a május havi jelölőnégyzet is bejelölt állapotú lesz abban az esetben, ha a cég tevékenysége alapján a 2021.május hóban is a kedvezményre jogosító körbe tartozó. A május hónap jelölő négyzetének állapota mindaddig igény szerint változtatható, amíg nem készül május hónapra számfejtés az adott jogviszonyban. Amennyiben a cég tevékenysége 2021. május hónapban már nem jogosít kedvezmény igénybevételére, úgy jelen verziófrissítés futtatását követően a 2021. áprilisában kedvezményre jelölt jogviszonyok esetében 2021.május hónapra már jelöletlen lesz a kedvezményes jelölőnégyzet.

Kép15

Rehabilitációs hozzájárulás

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény szerint rehabilitációs hozzájárulás fizetésre kötelezett 5. § (1) bekezdése szerinti az 1. pontban felsorolt veszélyeztetett ágazatba tartozó tényleges főtevékenység valamelyikét folytató kifizető 2021. évben öt hónapra arányosan jutó hozzájárulás-fizetési kötelezettség alól mentesül, azzal, hogy a rehabilitációs hozzájárulásra a fizetésre kötelezett a 2021. év első negyedévére előleget nem fizet.

 

Egyéni vállalkozók és társas vállalkozók

A kedvezményes tevékenység megléte esetén sem érvényesíthető kedvezmény 2021.05.hónapra a SZOCHO vagy KIVA vagy KATA kötelezettség alá tartozó egyéni vagy társas vállalkozói jogviszonyok esetében.

A veszélyhelyzeti adófizetési kedvezmények szabályinak változása kapcsán figyelmükbe ajánljuk a NAV tájékoztatóját is:

https://nav.gov.hu/nav/segitseg_rendkivuli_helyzetben/adozasi_konnyitesek/Majusra_is_ervenyesit20210506.html

Apai szabadság távolléti díjának közterheként a KIVA nem vehető figyelembe
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

 

A Katv. 21. § (2) bekezdése szerint a kisvállalati adó alanya mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó, és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól, és a kisvállalati adó alanya egy közteherként teljesíti a társasági adó, szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulási kötelezettségét.
A KIVA szabályozás alapján nem különíthető el, hogy egyes munkavállalók tekintetében mennyi munkáltatói közteher kerül megfizetésre, és ezt a bevallás sem tartalmazza. Erre tekintettel nem állhat fenn a távolléti díj után fennálló munkáltatói közteherviselési kötelezettség megtérítése, mivel nem mutatható ki a munkáltatói közteher mértéke, azt számszerűsíteni nem lehet.

Ennek megfelelően az apát megillető pótszabadság esetén a kisvállalati adó alanya a pótszabadság idejére járó távolléti díjhoz kapcsolódó munkáltatói közteher megtérítését nem igényelheti. (Ugyanakkor a távolléti díj összegének megtérítésére természetesen igényt tarthat a munkáltató.)

A program jelen verziótól az apai pótszabadság távolléti díjának közterheként a KIVÁ-t nem veszi figyelembe.

 

Javítások

Hallgatói munkaszerződés megszűnésekor szabadságmegváltás elszámolásának hiánya
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Hallgatói szerződés keretén belül foglakoztatott munkavállaló esetén a program a kilépő számfejtésben nem számolta el a szabadságmegváltást.

A hiányosság megszüntetése érdekében jelen verzióban létrehoztunk egy új jövedelem jogcímet: Szabadság megváltás (adómentes), melynek paraméterezése megegyezik a Szabadság megváltás jogcímével.

Jelen verziótól kezdve a program a kilépő számfejtés során automatikusan elszámolja a szabadságmegváltást Hallgatói munkaviszony foglalkozási viszony esetén is:

Kép16


Őstermelői jövedelem számfejtése negyedév lejárta előtt megszűnő mezőgazdasági őstermelői tevékenység esetén
Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A program nem engedte őstermelői jövedelem rögzítését az Egyéb jövedelmek, juttatások menüpont alatt negyedév utolsó hónapja előtti hónapra akkor sem, ha a jogviszony megszűnt az adott hónapban. A hibát jelen verzióban javítottuk.


Főkönyvi felosztás hiba
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A jelenlét adatokhoz rendelt főkönyvi felosztás esetén, 0,5 vagy kevesebb óra felosztása esetén nem volt lehetséges munkaszám, részlegszám, illetve másodlagos főkönyvi számla hozzárendelése, mert az óraszám nem jelent meg a felosztás képernyőn:

Kép19

Kép18

A hibát jelen verzióban javítottuk:

Kép20



Táppénz napi alap számítás nem rendszeres jövedelem esetén
Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Amennyiben a táppénz alapja az Ebtv. 48.§ (3) bekezdése alapján került megállapításra, és a biztosított részére nem rendszeres jövedelem került számfejtésre és bevallásra az irányadó időszakon belül olyan hónapban, amelynek egyetlen napjára sem volt járulék fizetésére kötelezett a biztosított (például folyamatos EB ellátás okán), a program az ellátási alap megállapítása során nem vette figyelembe ezt a nem rendszeres jövedelmet.

A hiba jelen verzióban javításra került. Amennyiben az Önök állományában sor került ilyen eset programbeli elbírálására, kérjük ellenőrizzék azt és szükség esetén korrigálják az ellátást.

 


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Kulcs-Bér verziótájékoztató 2024. február (v2935)

 Megjelenési dátum: 2024. február 1.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2024. február 2-án lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Jogszabálykövetés

2408 bevallás
2024. január 1-i változás – a béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások bevallási és utalási gyakoriságára vonatkozó változások átvezetése a Kulcs-Bér programban
Hazautazás költségtérítésének felső korlátja 2024. évben

Új fejlesztések

Nyugdíjas köznevelési foglalkozási jogviszony biztosítása

 

Jogszabálykövetés

2408 bevallás

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónkban a Adatszolgáltatások/NAV felé/2408 pontban biztosítjuk a 2408 bevallás gyűjtését a NAV által kiadott 1.0 verziójú 2408 bevallás szempontjainak megfelelően.

A 2408 bevalláson a következő módosításokra került sor:

2408 főlap:

Megváltozott a nyugdíjas státusz kódok köre. A 3. kód megszűnt, viszont kiegészült a kódok köre egy 11. kóddal.

 2408A-01-01,
2408A-01-03,
2408A-02-02,
2408A-02-03,
2408A-03-01,
2408A-03-02,
2408A-EUNY
lapok tartalma nem változott.

2408A-02-01 lap

A 2308A-02-01 lap 109.sora törlésre került, így a 110. sor a 2408A-01-02 lapon 109. sor lett.

2408M

A lap kiegészült egy új sorral: Az EU más tagállamában illetőséggel rendelkező adózó részére az illetőségének tagállama által kiadott adóazonosító száma megnevezéssel.
A FELIR azonosítót törölték a lapról.

2408M-04 lap – nincs változás

2408M-05 lap – nincs változás
2408M-06 lap – nincs változás
2408M-07 lap
A 339. sor szövegében módosult az évszám.
Kiegészült a lap egy új, 410. sorral.

2408M-08 lap – nincs változás

2408M-09 lap – nincs változás
2408M-09-01 lap – nincs változás
2408M-09-02 lap – nincs változás
2408M-10 lap – nincs változás
2408M-11 lap – nincs változás ​de a kutatók és a doktorjelöltek kedvezményének összevonása okán az adókedvezmény jogcíme kódkészlet megváltozott, a Kutatók foglalkoztatása után érvényesíthető adókedvezmény kódja 26. kód lett:
2408M-12 lap – nincs változás
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
2024. január 1-től kezdődően a béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások bevallási és utalási gyakoriságára vonatkozóan jogszabályi változásra került sor.
A változás lényege:
A közterheket a kifizetőnek a juttatás hónapját magában foglaló negyedév kötelezettségeként kell gyűjteni és bevallani a 2408 bevalláson:

-a béren kívüli juttatások esetében,

-az egyes meghatározott juttatások esetében (kivéve a béren kívüli juttatás rekreációs keretösszeget meghaladó része miatti egyes meghatározott juttatásokat. (Ilyen pl.: a csekély értékű ajándék)

A közterheket a kifizetőnek a juttatás hónapjának kötelezettségeként kell gyűjteni és bevallani a 2408 bevalláson:
-az egyes meghatározott juttatások esetében a béren kívüli juttatás rekreációs keretösszeget meghaladó része miatti egyes meghatározott juttatásokat terhelő kötelezettségeket. (pld.: 450 e Ft-os határt meghaladó juttatások kötelezettsége, évközi kilépés miatt korábban bkj-ként elszámolt, de a kilépés miatt egyes meghatározott juttatássá váló juttatásrészt terhelő 1,18-as szorzós különbözetek kötelezettsége).
A fenti változásokkal kapcsolatosan jelen verziónktól kezdődően a következőket biztosítjuk programunkban:
Hóvégi/kilépő számfejtés – Két új járulék került bevezetésre
Mivel a béren kívüli és egyes meghatározott juttatások közterheit alapvetően negyedévente kell bevallani és utalni, de ettől eltérően havonta kell utalni- az éves rekreációs határt meghaladó rész utáni közterheket,- a kilépéskor a jogviszonyos időszakra arányosított rekreációs határt figyelembe véve, az éves elszámolásból adódó  különbözet után számolt közterheket,ezért a havi utalásos egyes meghatározott (emj) részt ezentúl külön járulék soron jelenítjük meg a számfejtés során.

A negyedéves gyakoriság körébe tartozó egyes meghatározott juttatások és béren kívüli juttatások, valamint azok közterhei a juttatás hónapjának hóvégi/kilépő számfejtésében továbbra is megjelenítésre kerülnek!
FONTOS!!!
Amennyiben már létezik olyan számfejtés, amelyben az éves rekreációs határt meghaladó összegű juttatás került elszámolásra, vagy a munkaviszony megszűnése miatt a juttatás összege meghaladta az időarányos rekreációs határ összegét, akkor  akkor ezeket a számfejtéseket meg kell ismételni, ÚJRA KELL SZÁMFEJTENI!
A két új járulék:
- Szocho adó (Egyes megh. jutt., t.havi köt.)
- Egyes jut. után kifiz. terhelő adó (t.havi köt.)A „régi” közterhek utalási gyakorisága beállításra került negyedévesre, az új járulékok gyakorisága havi.2408A-01-01 lap gyűjtéseAz Adatszolgáltatások/NAV felé/2408 bevallás gyűjtését indítva a 01-01 lapra a negyedév közbülső hónapjaiban a számfejtésekből csak  az éves rekreációs határt meghaladó juttatás rész és annak közterhei, valamint  a kilépéskor a jogviszonyos időszakra arányosított rekreációs határt figyelembe véve, az éves elszámolásból adódó  különbözet és az az után számolt közterhek kerülnek átvételre. A tárgynegyedévben juttatott béren kívüli juttatások és a negyedéves gyakorisággal bevallandó, tárgynegyedévben juttatott egyes meghatározott juttatások (pl.: csekély értékű ajándék), valamint ezek közterhei a negyedév záró hónapjában kerülnek felgyűjtésre – tehát ezekből negyedéves összegeket kell gyűjteni ezentúl -.

FONTOS!!!

Kérjük fokozottan ügyeljenek arra, hogy az analitikával rögzített egyes meghatározott juttatásokat – pl.: telefon -, és a reprezentáció ((kivéve, ha a kifizető egyesület, köztestület, egyházi jogi személy, alapítvány) összegét 2024. évben már a negyedév utolsó hónapjában kell rögzíteni a 2408A-01-01 lapon, mivel ezeket is negyedévente kell bevallani, valamint közterheiket negyedévente kell megfizetni!

Közteher utalás

Az új járulékokat a magánszemélyhez nem köthető juttatások részen gyűjtjük.

Járulék táblázatok

A dolgozó és a jogviszony ágon található járulék táblázatokban az új kifizetői szocho járulék gyűjtését biztosítjuk.

 Járulékigazolás

A Járulékigazolásra az új kifizetői szocho járulék gyűjtését biztosítjuk.

Főkönyvi feladás

A béren kívüli juttatások valamint azon egyes meghatározott juttatások után, amelyeket negyedévente  kell szerepeltetni a bevallásban,  a negyedév bármely hónapjában elszámolt közterhek a negyedév utolsó hónapjában kerülnek feladásra, abban az esetben is, ha a munkavállaló jogviszonya megszűnik a negyedév utolsó hónapja előtt.

KIVÁ-t alkalmazó cég esetében nincs változás. Havonta történő KIVA utalás és főkönyvi feladás beállítás mellett minden tétel a tárgyhóban kerül feladásra, 3 havonta történő KIVA utalás és főkönyvi feladás beállítás mellett a munkabérre, béren kívüli juttatásokra és az egyes meghatározott juttatásokra elszámolt közterhek a harmadik hónapban kerülnek feladásra. Ugyanez a működés érvényesül abban az esetben is, ha a munkavállaló jogviszonya megszűnik a negyed utolsó hónapja előtt.

Bérösszesítők

A negyedéves gyakoriság körébe tartozó egyes meghatározott juttatások és béren kívüli juttatások, valamint azok közterhei a juttatás hónapjának bérösszesítőjén továbbra is megjelenítésre kerülnek.

Jogszabályi háttér:

2023. évi LXXXIII. törvény az egyes adótörvények módosításáról
10.§
Az Szja tv. 69. § (5) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A közterheket a kifizetőnek – eltérő rendelkezés hiányában –) „a) a juttatás hónapját magában foglaló negyedév kötelezettségeként;” (kell megállapítania és a  kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adó és járulékok bevallására, megfizetésére az  adózás rendjéről szóló törvényben előírt módon és határidőre kell bevallania és megfizetnie.)

Szja törvény:

69. § *  (1) Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások [70. §], valamint a béren kívüli juttatások [71. §] után az adó a kifizetőt terheli.

(2) *  Az (1) bekezdés hatálya alá tartozó juttatás esetében jövedelemnek minősül a juttatás értéke, ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott termék, szolgáltatás esetén annak szokásos piaci értéke vagy abból az a rész, amelyet a magánszemély nem köteles megfizetni. A kifizetőt terhelő adó alapja

a) béren kívüli juttatás esetében az előzőek szerinti jövedelem,

b) béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások esetében az előzőek szerinti jövedelem 1,18-szorosa.

(3) *  Ha a juttatás utalvány, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, e törvény külön rendelkezése alapján vagy annak hiányában is akkor minősül e § szerinti juttatásnak, ha a juttatási feltételek alapján megállapítható, hogy az mely termékre, szolgáltatásra, vagy milyen termék- vagy szolgáltatáskörben használható fel, továbbá ha az utalvány – a magánszemélynek ki nem osztott (nem juttatott) utalványok visszaváltása kivételével – nem visszaváltható, és egyebekben a juttatás körülményei megfelelnek a 70–71. § rendelkezéseinek.

(4) Az (1) bekezdés rendelkezése nem alkalmazható, ha a juttatás

a) értékpapír, értékpapírra vonatkozó jog, bármire korlátozás nélkül felhasználható utalvány, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz;

b) természetes vagy tenyésztett gyöngy, drágakő, féldrágakő, nemesfém, nemesfémmel plattírozott fém és ezekből készült áru, valamint ékszerutánzat, érme, ha a körülmények alapján megállapítható, hogy a juttatás nem felel meg a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének.

(5) *  A közterheket a kifizetőnek – eltérő rendelkezés hiányában –

a) *  a juttatás hónapját magában foglaló negyedév kötelezettségeként;

b) a 70. § (5) bekezdése szerint adókötelezettség alá eső érték után az adóévre elszámolt éves összes bevétel megállapítására előírt időpontot követően az elszámolt éves összes bevétel megállapítása hónapjának kötelezettségeként;

c) a 70. § (7) bekezdése szerinti esetben az ott említett meghaladó rész után a juttatás hónapja kötelezettségeként; (​ez a bkj rekreációs keretösszeget meghaladó része​)

d) az a) ponttól eltérően, ha a magánszemély béren kívüli juttatásra jogosító jogviszonya úgy szűnik meg, hogy a megszűnéskor a munkáltatótól az adóévben szerzett béren kívüli juttatások együttes értéke az éves rekreációs keretösszeget meghaladja, a meghaladó rész után a jogviszony megszűnésekor, a megszűnés hónapja kötelezettségeként, a meghaladó rész után béren kívüli juttatásként már teljesített közteher beszámításával

kell megállapítania és a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adó és járulékok bevallására, megfizetésére az adózás rendjéről szóló törvényben előírt módon és határidőre kell bevallania és megfizetnie.

(6) Ha a magánszemély a kifizetőt terhelő adó mellett nem pénzben juttatott vagyoni értéket elidegeníti, annak szerzési értéke az a jövedelem, amely után a kifizető az adót megfizette.

70. § *  (1) Egyes meghatározott juttatásnak minősül

a) a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatás révén a magánszemélynek juttatott adóköteles jövedelem;

b) a kifizető tevékenységének ellátása érdekében biztosított helyi és távolsági távbeszélő-szolgáltatás, mobiltelefon-szolgáltatás, továbbá az Internet-protokollt alkalmazó beszédcélú adatátvitel-szolgáltatás (az előbbi szolgáltatások együtt: telefonszolgáltatás) magáncélú használata címén meghatározott adóköteles jövedelem.

(2) Egyes meghatározott juttatásnak minősül az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvény előírásai szerint célzott szolgáltatásra – kivéve a kiegészítő önsegélyező szolgáltatásra – befizetett összeg.

(3) *  Egyes meghatározott juttatásnak minősül a munkáltató által a szakképzési munkaszerződés alapján duális képzőhelyen folytatott szakirányú oktatásban részt vevő magánszemély, kötelező szakmai gyakorlaton lévő hallgató, duális képzésben hallgatói munkaszerződés alapján részt vevő hallgató részére azonos feltételekkel és módon ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel.

(4) Egyes meghatározott juttatásnak minősül az adóévben reprezentáció és üzleti ajándékok juttatása alapján meghatározott jövedelem azzal, hogy a jövedelem meghatározásánál figyelmen kívül kell hagyni az e törvény előírásai szerint adómentes juttatásokat.

(5) Ha a kifizető egyesület, köztestület, egyházi jogi személy, alapítvány (ideértve a közalapítványt is), a (4) bekezdéstől eltérően mentes az adó alól az adóévben reprezentáció és a minimálbér 25 százalékának megfelelő egyedi értéket meg nem haladó üzleti ajándékok juttatása alapján meghatározott jövedelem azon része, amely a közhasznú, illetve cél szerinti tevékenysége érdekében felmerült, az adóévre vonatkozó beszámolóban kimutatott összes ráfordítás 10 százalékát, de legfeljebb az adóévre elszámolt éves összes bevétele 10 százalékát nem haladja meg.

(6) Egyes meghatározott juttatásnak minősül

a) *  az évi három alkalommal – az erre vonatkozó nyilvántartás vezetése mellett – csekély értékű ajándék révén juttatott adóköteles jövedelem;

b) az olyan ingyenes vagy kedvezményes termék, szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel, amelynek igénybevételére egyidejűleg több magánszemély jogosult, és a kifizető – jóhiszemű eljárása ellenére – nem képes megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett jövedelmet, továbbá az egyidejűleg több magánszemély (ideértve az üzleti partnereket is) számára szervezett, ingyenes vagy kedvezményes rendezvénnyel, eseménnyel összefüggésben (ha a rendezvény, esemény a juttatás körülményeiből megítélhetően döntő részben vendéglátásra, szabadidőprogramra irányul) a kifizető által viselt költség (beleértve az ilyen rendezvényen, eseményen a résztvevőknek adott ajándéktárgyra fordított kiadást is, feltéve, hogy az ajándéktárgy egyedi értéke személyenként nem haladja meg a minimálbér 25 százalékát);

c) a kifizető által törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése következtében a magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles jövedelem;

d) az olyan adómentesnek, üzleti ajándéknak nem tekinthető üzletpolitikai (reklám) célú juttatás, amely nem tartozik a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá,

azzal, hogy a kifizető rosszhiszemű vagy jogszerűtlen eljárása esetén a kiszabható mulasztási bírság az adóalap 50 százaléka.

(7) *  Egyes meghatározott juttatásnak minősül a 71. § (1) bekezdése szerinti juttatásnak a rekreációs keretösszeget meghaladó része.

(8) *  A (7) bekezdés b) pont alkalmazásában az éves rekreációs keretösszeg * 

a) évi 450 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll;

b) a 450 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkavállaló munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn;

c) évi 450 ezer forint, ha a magánszemély munkaviszonya a magánszemély halála miatt szűnik meg.

(9) E § alkalmazásában

a) csekély értékű ajándék: a minimálbér 10 százalékát meg nem haladó értékű termék, szolgáltatás;

b) elszámolt éves összes bevétel: a kifizető által az adóévre vonatkozó beszámolóban kimutatott (ennek hiányában az adóév utolsó napjára vonatkozó könyvviteli zárlat alapján megállapított) összes bevétel;

c) telefonszolgáltatás magáncélú használata címén adóköteles jövedelem: a kifizetőt a juttatás, szolgáltatás miatt terhelő kiadásokból

ca) a forgalomarányos kiadások tételes elkülönítésével és a nem forgalomarányos kiadásoknak a forgalomarányos kiadások magáncélú hányada értékével meghatározott magáncélú használat értékének, vagy a kifizető választása szerint a kiadások 20 százalékának, illetve – ha magáncélú telefonhasználat elkülönítése nem lehetséges – a kiadások 20 százalékának,

cb) ha a kifizető a szolgáltatás nyújtója, a magáncélú használat szokásos piaci értékének vagy az összes használat szokásos piaci értéke 20 százalékának

a magánszemély által meg nem térített része.

 

Hazautazás költségtérítésének felső korlátja 2024. évben

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A hazautazás költségtérítésének felső korlátja 2024. évben 56 240 forint. Ennek okán aktualizálásra került a Törzskarbantartás/Közös törzsek/Jövedelem jogcím törzscsoportban a

-Helyk. bérlettérítés (hazaut., vevő a munkáltató) és a
-Helyk. bérlettérítés (hazaut., vevő a munkaváll.)
jövedelem jogcímek Bruttó maximuma mezőjének értéke 56 240 forintra.
Jogszabályi háttér:
A nemzetgazdasági miniszter közleménye a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés b) pontja szerinti hazautazással kapcsolatos költségtérítés havi felső korlátjáról a 2024. évben
A munkába járással kapcsolatos költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján a munkáltató által fizetett hazautazással kapcsolatos költségtérítés havi felső korlátja a 2024. évben 56 240 forint.

Új fejlesztések

Nyugdíjas köznevelési foglalkozási jogviszony biztosítása

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól kezdődően A Törzskarbantartás/Közös törzsek/Foglalkozási viszonyok törzscsoportban a két új foglalkozási viszonyt biztosítunk

-Köznevelési jogviszony nyugdíjas (telj.m.i.) és
-Köznevelési jogviszony nyugdíjas (részm.i)
megnevezéssel.
Az új foglalkozási viszonyok lényeges beállításai:

 

Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Webjelenlét

Általános információk
Beállítások
Webes felület

 

Általános információk

A webjelenlét lehetőséget ad rá, hogy a cég dolgozói egy közös webes felületen, de egyedi belépési azonosítókkal vezessék jelenlét adataikat. A rendszer előnye, hogy a cég időt, nyomtatófestéket és papírt spórol a jelenléti ívek vezetése és feldolgozása során.

Ez a megoldás jelentős könnyebbséget jelent azoknak a cégeknek is, amelyek több telephellyel rendelkeznek így a jelenléti ívek és szabadság engedélyek eljuttatása a telephelyekre, majd onnan történő begyűjtése logisztikai kihívást jelent.

A webjelenléti felületre fel tudjuk tölteni a dolgozó munkarendjét, szervezeti egységét és közvetlen felettesének nevét, elérhetőségét. Ennek segítségével a dolgozó a webes felületen keresztül, e-mail küldés formájában tud szabadságot igényelni a felettesétől, aki szintén elektronikus úton tudja a megigényelt szabadságigényt elfogadni vagy elutasítani.

A webes felületen a dolgozó tájékoztatást kap az az őt megillető szabadságok számáról, a már elfogadott, illetve kiadott valamint a még felhasználható szabadságok számáról.

A felület kialakításának előnye, hogy az adott szervezeti egységhez tartozó dolgozók látják egymás távolléteit, így a szabadságok igénylése és kiadása során figyelembe tudják venni a helyettesíthetőséget.

A szervezeti egységek vezetőinek lehetőségük van ellenőrizni a szervezeti egységükbe tartozó dolgozók jelenléti ívét. Opcionálisan beállítható, hogy a jelenléti íveket csak akkor tudjuk leolvasni a bérprogramba, ha a felettes átnézte és jóváhagyta azokat. A felettes e-mailben tudja tájékoztatni a dolgozót, miért utasította vissza a jelenléti ívet.

Az elektronikusan vezetett jelenléti adatokat a bérszámfejtő össze tudja szinkronizálni a bérprogrammal, így a számfejtést megelőző jelenlétadat rögzítésre fordított idő a minimálisra csökkenthető.

A webjelenléti ív vezetése a munkaügyi ellenőrök által is elfogadott bizonylata a munkaidő nyilvántartásának.

Beállítások

• Számfejtési alapadatok/Külföldi kiküldetés

Amennyiben a webjelenlét felszinkronizálásakor jelöljük, hogy külföldi kiküldetést szeretnénk kezelni, akkor itt a Számfejtési beállításokban megjelenik a külföldi kiküldetés elszámolásához kapcsolódó beállító felület.

Itt tudjuk megadni, hogy egy napra mekkora összeget szeretnénk elszámolni és milyen jogcímen:

Számfejtési alapadatok - külföldi kiküldetés

• Webjelenlét

Webjelenlét_beállítás

o Webjelenlét rendszer aktiválva

A webjelenlét rendszer aktiválása érdekében a jelölőnégyzetet ki kell pipálni, majd rá kell kattintani a mentés gombra. A program ekkor létrehozza a linket, amelyen a cég számára elérhető a webjelenlét rendszer.

o Napi túlórák automatikus számítása és importálása

Az opció jelöltsége mellett a webjelenéten megadott óraadatok alapján a program meghatározza, hogy a dolgozó teljesített-e rendkívüli munkavégzést, ha igen, akkor kiszámolja ennek óraszámát és ennek megfelelően importálja az adatokat a bérprogramba.
A túlmunka óraszámának meghatározásához a program összehasonlítja a weben magadott napi ledolgozott óraszámot és a munkarendben aznapra szereplő óraszámot. Amennyiben a ledolgozott idő több, mint a munkarendben szereplő óraszám, a program túlórát számol.
A webjelenlét munkaidőkeretes dolgozók esetén kezelni tudja a munkaidőkereten felül elrendelt túlórát is.

o Havi jelenlét adatok engedélyezése funkció aktív

Az opció jelöltsége mellett a webjelenlét adatok letöltéséhez szükséges, hogy az erre kijelölt személy, a webjelenlét engedélyező jóváhagyja a dolgozó webjelenléti ívét. Az engedélyező személynek joga van elutasítani a dolgozó jelenlét adatait, erről automatikus e-mailben értesíteni is tudja az illető dolgozót. Az e-mailben az elutasítás okát is meg tudja adni.

o Nem engedélyezett jelenléti ívek letöltése

Ez a beállítás csak abban az esetben elérhető, ha a havi jelenlét adatok engedélyezése funkció aktív. Amennyiben ezt az opciót nem aktiváljuk, akkor a webről nem tudjuk letölteni azokat a jelenléti íveket, amelyeket az engedélyező nem hagyott jóvá. Ha ezt az opciót jelöljük, akkor az engedélyező jóváhagyása nélkül is leolvashatók a jelenléti adatok a webről, de a program értesítést fog küldeni róla, hogy mely dolgozók jelenlét adatai nem kerültek elfogadásra.

o Havi importált adatokból a hiányzó napok feltöltése munkarend szerinti alapértelmezett jogcímmel

Az az opció azt teszi lehetővé, hogy amennyiben egy dolgozónak nem tudtuk letölteni a havi jelenlét adatait, a rendszer a hiányzó napokat feltölti a munkarendben megadott alapértelmezett jelenlét adatokkal (munkanap, pihenőnap, munkaszüneti nap).
Amennyiben ez az opció nem jelölt, a hiányzó adatok nem kerülnek feltöltésre, így a dolgozó adott hónapja nem számfejhető, míg a weben nem pótolja azokat, és így szinkronnal letölthetővé nem válnak.

o Külföldi kiküldetés funkció aktív

Amennyiben aktiváljuk a funkciót, a webjelenléten lehetősége lesz a dolgozóknak külföldi kiküldetést jelölni.
A külföldi kiküldetést a felettesnek szintéj jóvá kell hagynia, így ehhez is kapcsolódik e-mail küldési funkció.

• Dolgozók adatai – adatrögzítés

o E-mail

A webjelenlét használata során a dolgozó e-mailben kommunikál felettesével a szabadság kérvényezés során, így a dolgozók adatlapján érdemes megadni a dolgozó e-mail címét.
Erre a Személyi alapadatok/Elérhetőségek menüpontban van lehetőség.
Az e-mail cím lehet teljesen tetszőleges, nem szükséges céges e-mail címnek lennie.

o Szabadság egyenleg

A webjelenlét rendszerbe feltöltésre kerülnek a dolgozó szabadság adatai. A feltölthetőség érdekében a webjelenlét felszinkronját megelőzően ki kell számoltatni a programmal a dolgozót megillető szabadságok számát.
Ezt vagy a dolgozó adatlapján tudjuk megtenni a Munkaügyi adatok/Szabadság és pihenőidő nyilvántartás menüpontban a Szabadság számítás gomb megnyomásával, vagy csoportosan az Elszámolás/Csoportos szabadságszámítás menüpontban.

o Munkarend

A webjelenlét felszinkronizálásakor feltöltésre kerül a dolgozó munkarendje, ennek alapján tudja vezetni a jelenlét adatait.
Amennyiben a dolgozó munkarendje eltér az általános munkarendtől, akkor a felszinkront megelőzően ki kell alakítani a dolgozó egyedi munkarendjét.
Munkarendet többféleképpen hozhatunk létre a programban. Egyrészt a Törzskarbantartások/Közös törzsek/Munkarend menüpontban új felvitellel vagy másolással. Az ebben a menüpontban létrehozott munkarendek ezt követően hozzárendelhetők a dolgozókhoz.
Másrészt a dolgozó adatlapján a Jogviszony alapadatok menüpontban. A Munkarend mező mellett a + jelre kattintva szintén létre tudunk hozni új munkarendet. Az ezen a felületen rögzíthető adatok mindegyike esetén lehetőségünk van közvetlenül bővíteni a törzsadatokat, így nem kell kilépni a dolgozó adatlapjáról, ha olyan adatot szeretnénk rögzíteni, ami pillanatnyilag nem szerepel a törzsben.

 o Home office

A dolgozó jogviszonyához, a Jogviszony megnevezés képernyőn lehet beállítani, hogy a ledolgozandó napra home office kérelmet küldhet-e a közvetlen felettesének.

 

• Törzskarbantartás/Cégfüggő törzsek/Szervezeti egység

Webjelenlét_szervezeti egység

o Vezető

A webjelenléten keresztül bonyolított szabadság kérelmek kezelése érdekében meg kell adnunk, hogy az adott szervezeti egységben ki a vezető, akinek joga van engedélyezni vagy elutasítani a szabadság kérelmeket.
Legördülő menüből tudjuk kiválasztani a cégben rögzített dolgozók névsorából az illetékes személyt.

o  Vezető közvetlen felettese

Megadható, hogy az adott szervezeti egység vezetőjének van-e közvetlen – akár szervezeti egységen kívüli- felettese, és ha igen, akkor ki. Ebben az esetben a szervezeti egység vezetője szabadságigény esetén beállítható, hogy ne saját maga bírálja el.

o Webjelenlét engedélyező

Ő az a személy, aki jóváhagyhatja a dolgozók által kitöltött webjelenlét adatokat. A jóváhagyási funkció elérhetősége a Beállítások/Webjelenlét beállításai felületen aktiválható.
A funkció használata mellett figyelni kell rá, hogy amennyiben aktiváltuk a webjelenlét engedélyezést, a dolgozók szervezeti egységében legyen megadva engedélyező, ellenkező esetben nem lesz, aki jóváhagyja jelenlét adatokat, így előfordulhat, hogy nem tudjuk majd letölteni a webről az adatokat, csak egy ismételt felszinkront követően.

• Elszámolás/Jelenlét adatok kezelése

A webjelenlét és a program közötti kommunikáció az Elszámolás/Jelenlét adatok kezelése menüponton keresztül történik.

o Adatok feltöltése Webjelenlét/Webszabadságtervező rendszerbe

Ez a menüpont teszi lehetővé, hogy a bérprogramban rögzített, a jelenlétadat kezeléséhez szükséges adatok feltöltésre kerüljenek a webes felületre.
A menüpont indításával beállító felület ugrik fel:

Webjelenlét_felszinkron beállító
Ezen a felületen be tudjuk állítani, hogy milyen adatokat szeretnénk feltölteni a webre. Alapértelmezetten a tárgyéven túli adatokon kívül, minden adat feltöltésre kerül.
A tárgyéven túli adatok feltöltésre év vége felé lehet szükség az éven túlnyúló kiléptetések kezeléséhez, illetve a tárgyévet követő január szabadság adatainak kezeléséhez.
A Tovább gombra kattintva az általános szűrőablak ugrik fel. Itt lehetőségünk van kiválasztani azokat a dolgozókat, akiknek az adatait szeretnénk felszinkronizálni.
Az Ok gomb megnyomásával megjelenik a felszinkron felület, ahol a Feltöltés gomb megnyomásával megkezdődik az adatok feltöltése a webre:

Webjelenlét_felszinkron
Az első feltöltés követően a dolgozók e-mailben kapnak értesítést róla, hogy a webjelenlét rendszer elérhető számukra:

Webjelenlét_üdvözlő e-mail

o Jelenlét adatok letöltése és importálása webjelenlét rendszerből

A menüpont indítását követően felugrik az általános szűrőablak, ahol szükség esetén ki tudjuk választani azokat a dolgozókat vagy dolgozói csoportokra, amelyek esetén szeretnénk letölteni a webről a jelenlét adatokat.

A leszinkron felület megjeleníti a webről letöltött adatokat, amelyek ezen a felületen ellenőrizhetők:

Webjelenlét_Részletes jelenlétadat_leszinkron

A letöltés során a program minden esetben üzenetben tájékoztat, ha van jóvá nem hagyott jelenlét ív, letöltésre került engedélyezett vagy nem engedélyezett szabadság, külföldi kiküldetés, túlmunka, de ezeket a figyelmeztetés oszlopban meg is jeleníti.

Ezen a felületen kell megadni a külföldi kiküldetés napidíjának elszámolásához alkalmazott árfolyamot is.

A Feldolgozás gombra kattintva az adatok betöltésre kerülnek a dolgozókhoz.

A feldolgozás során nem csak jelenlét jogcímek, hanem az ezekhez kapcsolódó jövedelem jogcímek (túlmunkadíj, külföldi kiküldetés napidíja) is beolvasásra kerülnek.

A Külföldi kiküldetés jövedelem elszámolás mezőben nézetválasztó segítségével váltani tudunk az importált jelenlétek és jövedelmek felület között.

Amennyiben módosítjuk az árfolyamot, akkor az Újraszámítás gomb segítségével tudjuk aktualizálni a külföldi kiküldetés számított összegét.
A webjelenlét letöltését és feldolgozását követően a webes felületen már nem módosíthatók az adott hónap jelenlét adatai.

o Részletes jelenlétadat kezelés a weben

A dolgozók jelenlétadat vezetése két módon történhet, részletes jelenlétadat vezetése mellett és e nélkül. Részletes jelenlétadatok hiányában azt tartjuk nyilván, hogy adott napon a dolgozó dolgozott-e és ha igen, mely időponttól mely időpontig.

Részletes jelenlétadat kezelés esetén nem csak azt tartjuk nyilván, hogy dolgozott-e és ha igen mettől meddig, hanem azt is, hogy milyen beosztásban tette ezt. Ezek alapján a program automatikusan elbírálja a dolgozó műszakpótlék jogosultságát, automatikusan megállapítja az őt megillető pótlékok összegét.

Ez a részletes jelenlétadat kezelés webjelenlét alkalmazása mellett is vezethető.

Ebben az esetben a dolgozó adatlapján a sorszámos jogviszonyon állva jelölnünk kell, hogy a dolgozó esetében részletes jelenlétadat nyilvántartást szeretnénk vezetni:
Webjelenlét_Részletes jelenlétadat_dolgozó
Amennyiben ezzel a jelöléssel szinkronizáljuk fel a dolgozó adatait a webjelenlétre, letöltéskor a leszinkron felület kiegészül a részletes jelenlétadat kezeléssel kapcsolatos opciókkal:

Webjelenlét_Részletes jelenlétadat_leszinkron

Fontos! Abban az esetben, ha Ön használ részletes jelenlétadatokat, de nem itt szeretné megadni a napi analitikát (műszaktípus), még a letöltés megkezdése előtt jelölje a Műszaktípus kitöltése nem kötelező opciót. Abban az esetben, ha nem tölti ki a műszaktípusokat, hiába van jelölve a dolgozó jogviszonyánál részletes jelenlétadat kezelése, a feldolgozáskor nem fog figyelmeztetést küldeni a program a hiányosságokra hivatkozva.

Amennyiben ezen a felületen szeretné megadni a dolgozók adott napra vonatkozó műszaktípusait, akkor ne pipálja ki a Műszaktípus kitöltése nem kötelező opciót. A Műszaktípus oszlopban minden ledolgozott naphoz hozzá tudja rendelni a vonatkozó műszaktípust. A műszaktípusokat nem csak egyesével lehet megadni, hanem csoportosan is. Ezt a célt szolgálja a sorok csoportos módosítása szekció. A lista műveletek gombra kattintva a rögzítést segítő opciók érhetők el:

Webjelenlét_Részletes jelenlétadat_lista műveletek

Miután leválogattuk a módosítani kívánt sorokat, ki kell választanunk a vonatkozó műszaktípust, majd a Rögzítés a bejelölt sorokhoz gomb segítségével hozzá is rendelhetjük a dolgozókhoz az adatokat. A műszaktípus legördülő menüből azokat a műszaktípusokat tudjuk kiválasztani, amelyeket a Törzskarbantartások/Cégfüggő törzsek menüpontban létrehoztunk.

A műszaktípusok kiválasztásakor módosíthatjuk az ebédidőt, vagy az osztott munkaidőre vonatkozó adatokat is.

A sorokat nem csak csoportosan, hanem egyénileg is módosíthatjuk. Ekkor opcionálisan megszabhatjuk, hogy a műszaktípus kiválasztása felülírja-e a már rögzített munkaidőt és ebédidőt vagy sem. A módosítás csak azon sor esetén fog végrehajtásra kerülni, amely aktuálisan kijelölésre került a fenti listában.

A Műszaktípus kitöltése nem kötelező opció azt is lehetővé teszi, hogy amennyiben a dolgozókhoz előzetesen feltöltjük a műszaknaptárat, akkor a webjelenlét letöltése csak a napi munkaidő kezdete és vége időpontot írja felül, de a már rögzített műszaktípust ne.

A webjelenlét használata megköveteli, hogy a dolgozók adatait minden hónapban feltöltsük a webjelenlétre a számfejtést követően. Ekkor kerülnek ugyanis felszinkronizálásra a számfejtésben szereplő adatok. Így lesznek az elfogadott szabadságokból számfejtett szabadságok, ennek segítségével tudja a program helyesen nyilvántartani a kivehető, függőben lévő és kivett szabadságok számát.

A folyamatos szinkron elmaradása esetén előfordulhat, hogy a programban és a weben nyilvántartott szabadság adatok nem fognak egyezni.

Webes felület

Az adott cég esetében a webjelenlét ugyanazon linken érhető el. A bejelentkezési adatok függvényében azonban eltérő felületeket látunk. A webjelenlét adminisztrátora az admin felületet tudja kezelni, a dolgozók a dolgozói felületet, míg a szabadságok elbírálói vagy a jelenléti ívet jóváhagyók a vezetői felületet.

• Admin felület

Az admin felületre első bejelentkezéskor az alábbi adatokkal lehet belépni:
felhasználó: admin
jelszó: 123456

• Beállítások

Az első bejelentkezés során a jelszót meg lehet változtatni a Beállítások ikonra kattintva:

Webjelenlét_Admin_beállítások
o Bejelentkezési adatok módosítása: Ezen a felületen lehet megváltoztatni az alapértelmezett admin jelszót.

o Jelenlét időpont megadási módja: Ezzel a beállítással azt tudjuk meghatározni, hogy a webjelenlét felületen a dolgozó milyen módon tudja megadni a munkaidő kezdete és vége dátumot.

Amennyiben az opció jelölt, a dolgozó tetszőleges időpontot tud megadni a munkaidő kezdete és vége mezőben. Ebben az esetben arra is lehetősége van, hogy utólag, vagy előre feltöltse a jelenlét adatait.

Amennyiben az opció mellől kivesszük a pipát, a dolgozó nem tudja szabadon megadni a munkaidő kezdet és vége időpontot, hanem kap egy Most gombot, amit megnyomva a megnyomás idejét adja meg a program munkaidő kezdetének vagy végének.

o Szabadság visszaigazolások másolatának beállítása: Amennyiben ebben a mezőben magadunk e-mail címet, akkor az e-mail cím tulajdonosa másolatot fog kapni a dolgozók szabadság kérelem visszaigazolásairól.

o Engedélyezett szabadság törlésekor vezetői értesítés beállítása: Az opció jelöltsége esetén a vezető értesítést kap róla, ha egy által engedélyezett szabadságot a dolgozó mégis visszavon.

• Elmaradási figyelmeztetések

Az admin itt tudja időszakra lekérni, hogy mely dolgozóknak nincs töltve a webjelenléte.

A felületen ki tudjuk jelölni azokat a dolgozókat, akiknek e-mailt szeretnénk küldeni elmaradásukkal kapcsolatban.

Az admin felületen jelölni tudjuk, hogy a dolgozói listában elérhetőek legyenek a kilépett dolgozók is. Alapértelmezetten ez az opció nem jelölt, így csak az aktív jogviszonnyal rendelkező dolgozók választhatók ki a legördülő listából. Az admin szerkesztési joggal nem rendelkezik, így csak megtekinteni tudja a kiválasztott dolgozó jelenlét adatait.

Ezen a felületen is elérhető az évválasztó. Ennek akkor van jelentősége, ha már több évet kezelünk a webjelenlétben. Segítségével a különböző évek adatai is megtekinthetők.

Amennyiben a webről letöltöttük egy adott hónap jelenlét adatait, a dolgozói felületen már nem szerkeszthetők ennek a hónapnak az adatai. Ha utólag mégis módosítani kell valamelyik dolgozó jelenlét adatait, az adminnak szerkesztésre kell engedélyezni a dolgozó adott hónapját.

Ehhez be kell lépni az admin felületre, ki kell választani a dolgozót, a dolgozó adott hónapját, majd a szerkesztés engedélyezése gomb megnyomásával engedélyezni kell a szerkesztést:

Webjelenlét_Admin_szerkesztés engedélyezése

Az admin felületen lehetőségünk van a dolgozók jelenlét adatait csoportosan pdf-be exportálni is. Ehhez ki kell választani egy dolgozót a legördülő menüből, majd a csoportos pdf export gombra kell kattintani:
Webjelenlét_Admin_csoportos export

• Dolgozói felület

Az üdvözlő üzenetben szereplő linkre kattintva megjelenik a webjelenlét bejelentkező felülete:

Webjelenlét_bejelentkező felület
Első alkalommal a dolgozók adóazonosító jelükkel tudnak bejelentkezni a rendszerbe. A belépést követően lehetőségük van megváltoztatni jelszavukat.

A beállítások menüben ezen kívül a dolgozó meg kell, hogy adja a munkaidő kezdete és vége időpontot. Így amennyiben a jelenléti íven ledolgozott napot jelöl, ezek az időpontok automatikusan kitöltésre kerülnek, de természetesen át is írhatók.

A dolgozói felületen a megjelenítésre kerül a dolgozó felettese, ő lesz, aki a szabadság kérelmeket jóváhagyja majd.

A dolgozónak megjelenítjük a tárgyévre vonatkozó szabadság adatait: kivehető szabadságok száma, függőben lévő szabadságok (amelyek jóváhagyásra várnak), engedélyezett szabadságok és felhasznált szabadságok.

A Munkatársak szabadsága pontban meg tudják nézni, hogy az ugyanazon szervezeti egységben dolgozó kollégáik mikor lesznek szabadságon, így saját szabadságuk tervezésekor ezt figyelembe tudják venni.

A jelenlét felületen a ledolgozható napok mellett megjelenik egy fogaskerék. Erre kattintva tudják kiválasztani, hogy az adott napon dolgoztak, szabadságon, betegszabadságon, egyéb távolléten voltak. A legördülő menüből tudják törölni is az adott napi előzetesen rögzített jelenlét adatokat.

Szabadság vagy egyéb távollét választása esetén a program jelöli, hogy függőben lévő távollétről van szó.
A Szabadság kérelem küldése gombra kattintva megjelennek ezek a függőben lévő napok. Itt ki tudják választani, hogy mely napok vonatkozásában szeretnének kérelmet küldeni felettesüknek:
Webjelenlét_dolgozói felület

A kérelem küldése gombra kattintva a vezető e-mailt kap a kérelemről:

Webjelenlét_szabadság kérelem küldése

Az engedélyezést vagy elutasítást az e-mailen keresztül is meg tudja tenni, de saját felületére belépve a weben is.

Amennyiben az adott jogviszonyhoz engedélyezve van a home office alkalmazása, akkor a dolgozó választási lehetősége kibővül:

2021-06-01_13h58_57

A home office-t ugyanúgy engedélyeztetni kell, mint a szabadságot, a Home office kérelem küldése gomb segítségével.

A kérelem küldése gombra kattintva a vezető e-mailt kap a kérelemről. Az engedélyezést vagy elutasítást az e-mailen keresztül is meg tudja tenni, de saját felületére belépve a weben is.

A külföldi kiküldetés kérvényezése esetén a külföldi kiküldetés oszlopban kell kipipálni azt a napot, amely napra a kérelmet szeretnénk elküldeni.
Ezt követően a kérelem a Külföldi kiküldetés kérelem gombra kattintva küldhető el.

Amennyiben a felettes elfogadja vagy elutasítja a dolgozó távollét vagy külföldi kiküldetés kérelmét, a dolgozó erről e-mailben értesítést kap.
A jelenlét adatok az Excel export gombra kattintva átemelhetők excelbe is.

• Vezetői felület

A vezetői felület majdnem teljes egészében megegyezik a dolgozói felülettel, csupán két ponton tér el attól.

Az egyik, hogy a munkatársak szabadsága felületen az irányítása alatt álló szervezeti egység kiválasztása esetén engedélyezni tudja dolgozói szabadságát.

Ehhez rá kell kattintani a függőben lévő szabadság napra, majd a jobb felső sarokban megjelenik az engedélyezés/elutasítás lehetősége:

Webjelenlét_Vezető_távollét engedélyezés

A másik, hogy a jobb felső sarokban megjelenik a Jelenléti ív engedélyezés gomb.

Ezt megnyomva megjelenik az a felület, ahol a vezető ki tudja választani az irányítása alatt álló dolgozók jelenléti íveit:

Webjelenlét_Vezető_jelenléti ív engedélyezés

Amennyiben egy dolgozó jelenléti ívét elutasítjuk, akkor felugrik egy kis üzenet ablak, ahol meg tudjuk írni a dolgozónak az elutasítás okát.

Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2017. január (v2174)

Megjelenési dátum: 2016. december 29.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

Minimálbér, garantált bérminimum változással kapcsolatos fejlesztések
Egészségügyi szolgáltatási járulék
Magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos módosítások
Cafetéria módosítások
SZOCHO változás
START kártyák kezelésének kivételes a programból
Új opció a túlmunka számfejtésben
Rehabilitációs hozzájárulás összegének aktualizálása
Saját gépjármű hivatali célú használata – átalány összegének aktualizálása
Új KATA-s foglalkozási viszony- Mellékállású kisadózó vállalkozó
A jövedelem jogcímek megnevezéséből töröltük a fizetett ünnep megnevezést
Új opció – Béren kívüli juttatás készpénzben jövedelem jogcím kifizetési dátumának megadására
17T1041, 17T1042E, 17T1044D
Adó adatlap 2017
Titoktartási díj alapértelmezett beállításának módosítása
Munkaidő nyilvántartó ívek aktualizálása
Egyházi és alapítványi kezelésű intézményekben munkaviszonyban álló pedagógusok szabadság számítása
Jogosultság kezelés működésének módosítása
Web-cafetéria felületen éves összesítés
Web – Cafeteria nyelvesítése – a felület immár angol és német nyelven is elérhető
Alapértelmezett fizetési mód módosítása készpénzes kifizetésről, banki utalásra
Törzsbér címke lecserélése alapbérre
Munkáltatói igazoláson nem kerülnek feltüntetésre a dolgozó vállalt levonásai
Évnyitásnál új opció a megszűnt jogviszonyok átvételére
Webes felületeken a részlegszámok átnevezése szervezeti egységre
Általános bérösszesítőn külön soron jelenik meg a munkáltatói szja alatt a béren kívüli- és az egyéb egyes meghatározott juttatás szja alapja és összege
Tárgyhónapot követően adózó cafetéria juttatások megjelenítésének módosítása
Közfoglalkoztatottak esetén alapértelmezett beállítás a fizetett ünnep osztószámba történő beszámítása
Új háttérkép
Adatmentő és visszatöltő 2017
Tb naptár 2017
Családi adóalap kedvezmény nyilatkozat feltöltése eltartottak adataival


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Jövedelem jogcím paraméterezése

Kompakt és Prémium verziójú bérprogram esetén lehetőségünk van bővíteni a programban alapértelmezetten megtalálható jövedelem jogcímek listáját.

Új jövedelemjogcímet létre tudunk hozni az Új felvitel gombra kattintva vagy egy meglévő jogcím másolásával. A másoláshoz ki kell választanunk a listából a másolni kívánt jövedelem jogcímet, majd az egér jobb gombjával rá kell kattintani. Ekkor felugrik egy ablak, ahol ki tudjuk választani, hogy másolni szeretnénk a jövedelem jogcímet:

Jövedelem jogcím paraméterezés - jövewdelem jogcím másolása

Bármelyik jövedelem jogcímet lemásolhatjuk. Másolás esetén a  jövedelem jogcím főbb beállításait a program másolja, így kevesebb időt kell a beállításokra fordítani.

Újonnan felvett jövedelem jogcím esetén nagyon fontos, hogy gondoskodjunk a jövedelem jogcím adatszolgáltatásokra történő beállításáról!

Törzskarbantartások / Közös törzsek / Jövedelem jogcím menüpontban új jogcím felvitelénél a következőket kell beállítani (mint a bérprogram teljes felületén, itt is igaz, hogy a félkövérrel szedett adatok megadása kötelező, ezek hiányában a jövedelem jogcím adatlapja nem menthető):

Új jövedelem jogcím felvétele

Kód: Új jövedelem jogcím felvitelénél a program automatikusan felkínálja a sorban következő kódot. Ez átírható, de arra ügyelni kell, hogy egyedi legyen!

Azonosító: A felhasználó adja meg. Szám és betű karaktereket tartalmazhat, maximum 4 karakter hosszúságban. Egyedinek kell lennie!

Megnevezés: Az új jövedelem jogcím megnevezését kell megadni. Amennyiben idegen nyelvű nyomtatványokat kívánunk használni, angol és német nyelven is meg lehet adni a megnevezést.

Bruttó maximuma: ide akkor kell beírni értéket, ha az adott jövedelmet maximalizálni szeretnénk. Alapesetben a 0-t kell beírni. (Pld. amennyiben a bruttó maximumot 5.000Ft-ban határozzuk meg,  a program maximum 5.000Ft értékben fog számfejteni, függetlenül a jövedelem jogcím megadott összegétől)

Százalék: Amennyiben egy jövedelem jogcím esetén beállítjuk a százalékos mértéket, akkor a jövedelem jogcím megadott összegének az itt meghatározott százalékos mértékét érvényesíti a program a számfejtés során. Elsősorban ledolgozott időarányos tulajdonságú jövedelem  jogcímek esetén alkalmazzuk ezt a beállítást. Így a program a törzsbér itt megadott százalékos mértékének megfelelően számolja a megadott óraszámra vonatkozó jövedelmet (pl. pótlékok esetén)

Érvényességi időszak: Azt határozza meg, hogy egy adott jövedelem jogcím, mely időszakban számfejthető. A programban alapértelmezetten is előfordulhatnak olyan jövedelem jogcímek, melyek érvényességi ideje már lejárt, pl.: Műszakpótlék délutáni 15%. Törvényváltozás következtében a jövedelemjogcím érvényességi ideje 2016.06.30-án lejárt, ennek ellenére a programban még 2014-ben is elérhető jövedelem jogcím volt, csak az érvényességi ideje került beállításra. Így a jövedelem jogcím számfejtésekor a program figyelmeztetett a lejáratra, de számfejteni engedte.

Jövedelem jogcím paraméterezés_béren kívüli

Béren kívüli, illetve béren kívülinek nem minősülő juttatás: A jelölőnégyzet pipálásával a program az adott jövedelem jogcím után kifizetői SZJA-t fog számfejteni.

Összeghatár: A béren kívüli juttatások esetén ebben a mezőben kell feltüntetni az adómentességi összeghatárt (pl: sportrendezvényre szóló belépőjegy vagy bérlet esetén ez az összeghatár 2016-ban 50.000Ft)

Cafetéria típus, egyedi összeghatár: Az egyes cafetéria elemek esetén ezzel a beállítással tudjuk meghatározni, hogy az adott jövedelem jogcím esetén alacsonyabb vagy magasabb EHO vonzattal számoljon a program, illetve, hogy az alacsonyabb EHO határ éves vagy havi szinten figyelendő.

  • Béren kívüli, éves maximum: Ezt a beállítást alkalmazzuk a törvényben maghatározott béren kívüli juttatások esetén. A juttatások törvényben rögzített éves keretösszegét figyeli a program a számfejtés során. A keretösszegek átlépés esetén magasabb EHO-t számol a jövedelem jogcím után.
  • Egyes meghatározott juttatás: Ezen beállítást alkalmazzuk azon természetbeni juttatások esetén, melyek nem minősülnek béren kívüli juttatásnak. Az ezen jogcímen számfejtett jövedelem jogcímek után a program magasabb EHO-t számfejt.
  • Egyes meghatározott, éves maximum: Ezen beállítást alkalmazzuk azon természetbeni juttatások esetén, melyek nem minősülnek béren kívüli juttatásnak, de szeretnénk éves keretösszeget meghatározni a vonatkozásában. A program a számfejtés során ezt az éves keretösszeget figyelembe veszi.
  • Egyes meghatározott, havi maximum: Ezen beállítást alkalmazzuk azon természetbeni juttatások esetén, melyek nem minősülnek béren kívüli juttatásnak, de szeretnénk éves keretösszeget meghatározni a vonatkozásában. A program a számfejtés során ezt a havi keretösszeget figyelembe veszi.
  • Egyes meghatározott, tétel maximum: Ezen beállítást alkalmazzuk azon természetbeni juttatások esetén, melyek nem minősülnek béren kívüli juttatásnak, de szeretnénk éves keretösszeget meghatározni a vonatkozásában. A program a számfejtés során figyelembe veszi, hogy tételenként  mekkora összeg került rögzítésre az adott jövedelem jogcímhez tartozóan  és ezt a számfejtés során figyelemebe veszi.
  • Nem cafetéria: Amennyiben a új jövedelem jogcímet cafetéria keretében szeretnénk adni, de egyes meghatározott juttatásként, magasabb EHO határral, akkor ezt a beállítást kell megadni. Ebben az esetben az összeghatár kitöltése elhagyható, pontosabban az alapértelmezett 0-át kell meghagyni.

Ha a dolgozó túllépi  akár az éves keretösszeget, akár az egyes jövedelem jogcímekhez tartozó összeghatárt, a program figyelmeztető üzenetet küld számfejtéskor.

Jövedelem jogcím paraméterezés - pénzellátás

Rendszeres: Ennek a jelölésnek az adózási mód és a társadalombiztosítási ellátások számfejtésének változása miatt már nincs jelentősége, de mivel a Jövedelemigazolás továbbra is kiadható a dolgozónak és azon külön kell feltüntetni a rendszeres és nem rendszeres jövedelmeket, így ez a jelölési lehetőség továbbra is adott a jövedelem  jogcímek adatlapján. Adómentes jelölés esetén a program nem számol személyi jövedelemadót a jövedelem jogcím után.

Táppénz: Ez a jelölés azt határozza meg, hogy az adott jövedelem jogcím a társadalombiztosítási pénzellátások számfejtése során alapját képezi-e a napi alapnak vagy sem. A rendszeres és nem rendszeres jövedelmek megkülönböztetésének ebben az esetben is csak a Jövedelemigazolás felgyűjtése miatt van jelentősége, a társadalombiztosítási ellátás számfejtését már nem befolyásolja, hogy a Táppénz alapját képező rendszeres jövedelem mező kerül jelölésre, vagy a Saját jogú táppénz, TGYÁS, GYED, GYÁP alapját képező jövedelem.

Jövedelem jogcím paraméterezés - jövedelem jogcím alapadatok

Alapbér jellegű: Ennek a jelölőnégyzetnek a pipálása szükséges ahhoz hogy az adott jövedelem jogcímet a program pótlék alapnak tekintse.

Végkielégítés: A jelölésnek a KSH statisztikák gyűjtése szempontjából van jelentősége valamint a munkaviszony megszüntetésekor. Amennyiben egy jövedelem jogcím esetén ez a jelölőnégyzet pipált, a KSH statisztika gyűjtésekor ennek a jövedelem jogcímnek a számfejtett összegét a végkielégítés közé gyűjti a program, kiléptetéskor pedig a végkielégítésként számfejtett jövedelem jogcímek között választhatóvá válik.

Teljesítménybér: A jelölés mellett a jövedelem jogcím összegének számításához a program az Egyéb jövedelmeknél megadott Teljesítménybérrel elszámolt egység oszlopba rögzített adatot használja. Kihatással van továbbá a távolléti díj számítására is. Az ezzel a jelöléssel ellátott jövedelem jogcímeket a távolléti díj meghatározásakor teljesítménybérként kezeli a program.

Óraszáma alapbérre nem jogosít (teljesítménybér esetén): Bekapcsolása esetén a program biztosítja, hogy a teljesítménybéres óraszámmal lefedett tárgyhavi időszakra időarányos személyi alapbér ne kerüljön számfejtésre.

Túlmunka ellenértéke: Az ezen a jogcímen számfejtett jövedelmek esetén megadott óraszámot figyelembe veszi a program az éves túlórakeret figyeléséhez.

Túlmunka ellenértéke szabadidő biztosítása esetén: Az ezen a jogcímen számfejtett jövedelmek esetén megadott óraszámot figyelembe veszi a program az éves túlórakeret figyeléséhez, ugyanakkor a számfejtés során kezeli, hogy a túlmunkáért cserébe a dolgozó pihenőben részesült.

Kifizetendőben megjelenik: A jövedelem jogcím fizetési jegyzéken való megjelenését illetve az utalási listában való megjelenését befolyásolja. Jelölése mellett a jövedelem jogcím  megjelenik a kifizetendő illetve utalandó összegben.

Bevallási időszaktól eltérhet: Ezt az opciót abban az esetben kell bepipálni, hogy ha a Felhasználó tárgyidőszaktól eltérő időszaki jövedelem adatokat kíván elszámolni (például: megbízási díj).

Munkáltatói kedvezmény igénybevételére jogosít: Ezen jövedelem jogcímek összegét a program figyelembe veszi a munkáltatói kedvezmények alapjának meghatározásakor.

Adóköteles kivét: Jelölése a családi adóalap kedvezmény számfejtése során érvényesül. A vállalkozók ugyanis csak a tényleges kivétjük erejéig vehetik igénybe a családi adóalap illetve járulékkedvezményt. 

EHO felső határérvényesítése: Jelölése mellett a jövedelem jogcím EHO vonzatának meghatározásához a program figyelembe veszi a már számfejtett egészségbiztosítási járulékok és EHO összegét.

Jövedelem jogcím paraméterezés - jövedelem tulajdonságok

Számítási mód: A számítási mód az egyes jövedelem jogcímek számfejtését határozza meg.

  • Állásidő: Az állásidőként elszámolásra kerülő jövedelem jogcímek beállítása esetén alkalmazható jövedelem tulajdonság. Jelenlét jogcímhez kötődően automatikusan kerül elszámolásra az alapértelmezetten rendelkezésre álló állásidő jövedelem jogcím esetén. Kézi rögzítése esetén csak az egyéb jövedelmek idő oszlopát kell kitölteni az állásidővel lefedett órák számával. A program a törzsbér havi összegét osztja az adott hónap általános munkarendje alapján meghatározott óraszámmal majd felszorozza az állásidőhöz rögzített óraszámmal, órabér esetén az órabér összegét szorozza az állásidő óraszámával.
  • Ált. munkarenddel osztott ledolgozottal szorzott: Ezt a jövedelem tulajdonságot akkor kell választani, ha azt szeretnénk, hogy az új jövedelem jogcím összege számfejtéskor az általános munkarend ledolgozható óraszámaival kerüljön osztásra és a ténylegesen ledolgozott óraszámmal kerüljön felszorzásra.
  • Darabbéres: Ezen jövedelem tulajdonság esetén a jövedelem jogcím összegét az egyéb jövedelmek ablakban az összeg és az idő szorzataként határozza meg a program.
  • Egyösszegű: Az egyéb jövedelmek ablak összeg oszlopában megadott összeg kerül számfejtésre, a rögzített jelenlét adatoktól függetlenül. Amennyiben a százalék oszlopba is rögzítésre kerül adat, akkor az összeg oszlopban megadott összeg és a százalék oszlopban megadott százalék szorzata kerül számfejtésre. Amennyiben az összeg oszlop üres, csak a százalék oszlop a kitöltött, úgy az alapbér és a százalék mező szorzata kerül számfejtésre.
  • Felszolgálási díj elszámolása: Ez a jövedelem tulajdonság kerül beállításra abban az esetben, ha felszolgálási díjat szeretnénk számfejteni 25%-os ÁFA tartalommal. Ekkor az egyéb jövedelmek ablakba az összeg oszlopba berögzített jövedelem összegét a program csökkenti a 25%-os ÁFA tartalommal, majd a személyi jövedelemadó összegével csökkentett alap után a munkáltatót terhelő nyugdíjjárulékot számfejt.
  • Felszolgálási díj elszámolása (18%): Ez a jövedelem tulajdonság kerül beállításra abban az esetben, ha felszolgálási díjat szeretnénk számfejteni 18%-os ÁFA tartalommal. Ekkor az egyéb jövedelmek ablakba az összeg oszlopba berögzített jövedelem összegét a program csökkenti a 18%-os ÁFA tartalommal, majd a személyi jövedelemadó összegével csökkentett alap után a munkáltatót terhelő nyugdíjjárulékot számfejt.
  • Fix: Az egyéb jövedelmek ablak összeg oszlopában megadott összeg kerül számfejtésre, a rögzített jelenlét adatoktól függetlenül. Amennyiben a százalék oszlopba is rögzítésre kerül adat, akkor az összeg oszlopban megadott összeg és a százalék oszlopban megadott százalék szorzata kerül számfejtésre. Amennyiben az összeg oszlop üres, csak a százalék oszlop a kitöltött, úgy az alapbér és a százalék mező szorzata kerül számfejtésre.
  • Fizetetthavi fix: Az egyéb jövedelmek ablakban az összeg  mezőben megadott összeget számfejti a program, amennyiben legalább egy ledolgozott nap szerepel a jelenlét adatos táblázatban. Amennyiben a százalék oszlopba is rögzítésre kerül adat, akkor az összeg oszlopban megadott összeg és a százalék oszlopban megadott százalék szorzata kerül számfejtésre. Amennyiben az összeg oszlop üres, csak a százalék oszlop a kitöltött, úgy az alapbér és a százalék mező szorzata kerül számfejtésre.
  • Időarányos fix: A jelenlét adatok alapján arányosítja a program a jövedelem jogcím hónapra megállapított fix összegét.
  • Illetménypótlék alapból számolt (%): Ezen jövedelem tulajdonság esetén ki kell tölteni a jövedelem jogcím százalékos mértékét. Ekkor a jövedelem jogcím összegét az egyéb jövedelmekhez felrögzített összeg és százalék oszlop szorzataként számfejti a program. Csak közalkalmazotti jogviszony esetén használható jövedelem tulajdonság!
  • Ledolgozott időarányos: Ezen jövedelem tulajdonság esetén meg kell adni a jövedelem jogcím százalékos mértékét is. A számfejtés során a program a törzsbér ezen százalékos mértékét szorozza meg az egyéb jövedelmek ablakban az idő oszlopban megadott óraszámmal. Ezen tulajdonság alapján kerül számfejtésre a műszakpótlék is.
  • Ledolgozott napi: Az egyéb jövedelmek összeg oszlopában szereplő értéket megszorozza a hónapban ledolgozott napok számával.
  • Ledolgozott órára járó: Az egyéb jövedelmek összeg oszlopában szereplő értéket megszorozza a hónapban ledolgozott órák számával.
  • Megadott jelenlétadatnál nem fizetett, fix: Ezen jövedelem tulajdonság választása esetén a Jövedelem jogcímre nem jogosító napok szekcióban be kell jelölni, hogy mely jelenlét típusok esetén nem számfejti a program az adott jövedelem jogcímet. Amennyiben ezen kiválasztott jelenlétek közük akár csak egy nap is jelen van a dolgozó adott havi jelenléteinél a munkarend szerint ledolgozható napok között, akkor a program 0Ft összeggel számfejti a szóban forgó jövedelem jogcímet, egyéb esetben a teljes összeggel.
  • Megadott jelenlétadatnál nem fizetett, havi: Az egyéb jövedelmek ablakban az összeg oszlopban megadott havi összeget arányosítja a hónapban ledolgozható napok számával, melyből levonja a jövedelem jogcímre nem jogosító napok számát.
  • Megadott jelenlétadatnál nem fizetett, napi: Az egyéb jövedelmek ablakban az összeg oszlopban megadott napi összeget felszorozza azon napok számával, amelyek nem szerepelnek a jövedelem jogcímre nem jogosító napok között.
  • Megadott jelenlétadatnál nem fizetett, órára járó: Az egyéb jövedelmek ablakban az összeg oszlopban megadott egy órára járó összeget felszorozza azon napokhoz tartozó órák számával, amely napok nem szerepelnek a jövedelem jogcímre nem jogosító napok között.
  • Megadott jövedelem alapján: Abban az esetben kell ezt a jövedelem tulajdonságot beállítani, ha az újonnan létrehozott jövedelem jogcímet egy másik jövedelem alapján szeretnénk számfejteni. Pl. létre szeretnénk hozni egy új pótlékot, amelynek a számfejtett törzsbér és a távolléti díj képezné alapját. Ez a jövedelem tulajdonság kezeli a százalékos mértéket is, tehát ezt is be tudjuk állítani a jövedelem jogcímhez. A beállítás rendelkezik egy plusz táblázattal, amit a jövedelem jogcím adatlap alján találunk:
    Jövedelem jogcím paraméterezés - megadott jövedelem alapján
    A számítás alapját képező jövedelmek csak abban az esetben kerülnek figyelembe vételre, ha a jövedelem jogcím számítási módja Megadott jövedelem alapján.
  • Munkanapokra járó, havi: Az egyéb jövedelmek összeg oszlopába megadott összeget arányosítja a hónapban ledolgozott napok számának megfelelően.
  • Munkaórákra járó, havi: Az egyéb jövedelmek összeg oszlopába megadott összeget arányosítja a hónapban ledolgozott munkaórák számának megfelelően.
  • Távolléti díj: Amennyiben azt szeretnénk, hogy az általunk felvett jövedelem jogcím távolléti díjként működjön, ezt a beállítást kell alkalmazni. Ebben az esetben az egyéb jövedelmek ablakban a jövedelem jogcímhez csak óraszámot kell rögzíteni. A program ugyanis ezzel az óraszámmal szorozza fel a távolléti díj egy órára jutó összegét. Azon gyári jövedelem jogcímek esetén, melyeket a program a távolléti díj számításhoz használ és jelenlét jogcímhez kapcsolódnak, a számfejtés során a megjegyzés mezőben megjelenítésre kerül, hogy ezek automatikusan számfejtett jövedelmek.
  • TB jövedelempótlék (GYED): A GYED-hez kapcsolódó jövedelempótlék jogcím számfejtését befolyásolta ez a beállítás. Amennyiben nem egész hónapban állt fenn a GYED, akkor a jövedelem jogcím összegét a 30-as osztószám alapján arányosította a program.
  • TB jövedelempótlék (TGYÁS): A TGYÁS-hoz kapcsolódó jövedelempótlék jogcím számfejtését befolyásolta ez a beállítás. Amennyiben nem egész hónapban állt fenn a TGYÁS, akkor a jövedelem jogcím összegét a 30-as osztószám alapján arányosította a program.
  • Túlóra: Ezen jövedelem tulajdonság esetén a program az egyéb jövedelmek ablakban megadott óraszámmal határozza meg a számfejtett összeget. A törzsbér havi összegét elosztja az általános munkarend adott hónapban irányadó osztószámával és felszorozza az idő oszlopban megadott óraszámmal.

Túlmunka figyelembevétele ledolgozott időszakkal történő számítás esetén: Amennyiben egy jövedelem jogcím tulajdonságát ledolgozott időarányosra állítjuk, akkor külön megadhatjuk, hogy a ledolgozott óraszámba a program a rendkívüli munkavégzés óraszámát is beleszámolja.

Jövedelem jogcím paraméterezés - távolléti díj és nyomtatványi megjelenés

Távolléti díj számítás (bérpótlék) kategória: Amennyiben a távolléti díj emelőt hat havi előzmény alapján szeretnénk megállapítani, itt tudjuk megadni, hogy milyen elve alapján kezelje a program az előzmény adatokat. Hat hónapnál rövidebb munkaviszony esetén, a távolléti díj számításakor irányadó időszakként a naptári hónapokat vagy hónapot veszi figyelembe a program. Teljes hónap hiányában a berögzített alapbér összegét, vagy az egyediként megadott távolléti díj alapot.

  • Bérpótlék: Bérpótlék típus esetén a megelőző hat hónap (teljes hónap) során ezen a jövedelem jogcímen számfejtett összeget osztja az ugyan ezen időszakban ledolgozott órák számával.
  • Műszakpótlék/éjszakai pótlék: A program első körben megvizsgálja, hogy jogosult-e a dolgozó távolléti díj emelésre az adott jövedelem jogcím alapján. Az előzmény időszakban ezen jövedelem jogcímre jogosító órák számát hasonlítja a beosztás szerinti órákhoz. Amennyiben a műszakpótlékkal ellátott órák száma eléri a beosztás szerinti órák 30%-át, akkor ezen jövedelem jogcím alapján a dolgozó jogosult lesz a távolléti díj emelésre. Ennek összegét úgy határozza meg, hogy összesíti az előzmény időszakban ezen jövedelem jogcímen számfejtett összegeket, majd ezt elosztja az időszakban ledolgozott órák számával.
  • Teljesítménybér: A hat havi előzmény adatként szerepelő ezen jogcímen számfejtett jövedelmek összegét elosztja az ezen jogcímre jogosító órák számával.
  • Ügyelet/készenléti díj: A program első lépésben megvizsgálja, hogy jogosult-e a dolgozó távolléti díj emelésre az adott jövedelem jogcím alapján. A dolgozó akkor válik jogosulttá ezen jogcímen távolléti díj emelésre, ha az előzmény időszakban az ezen jövedelem jogcímmel lefedett órák száma átlagosan eléri a 96 órát. Második lépésben a program meghatározza a távolléti díj emelő mértékét, az előzmény időszakban ezen jövedelem jogcím összegeit elosztja az ezen időszakra vonatkozó ledolgozott órák számával.
  • Vasárnapi pótlék: A program első lépésben megvizsgálja, hogy jogosult-e a dolgozó távolléti díj emelésre az adott jövedelem jogcím alapján. A dolgozó akkor válik jogosulttá ezen jövedelem jogcím alapján távolléti díj emelőre, ha a dolgozó az irányadó időszakban a vasárnapok egyharmadában beosztás szerint munkát végzett. Jogosultság esetén az irányadó időszakban ezen a jogcímen kifizetett jövedelmek összegét osztja az irányadó időszakban ledolgozott órák számával.

Távolléti díj alapja a számfejtés hónapjában: Amennyiben nem hat havi előzmény figyelembevételével szeretnénk beállítani távolléti díj emelőként egy jövedelem  jogcímet, akkor ezt a beállítást tudjuk használni. Két opció közül választhatunk:

  • Számfejtett összeg: A tárgyhónapban ténylegesen számfejtett jövedelem összeg lesz a távolléti díj alapja. Pl. berögzítünk egy jövedelem jogcímet 20.000Ft-os összeggel, de a számfejtés során a távollétes idők kezelése miatt ez az összeg csak 10.000Ft értékben kerül elszámolásra, akkor a távolléti díj emelő alapja a 10.000Ft lesz.
  • Teljes havi (rögzített) összeg: Ebben az esetben a távolléti díj alapját a berögzített összeg fogja adni. A fenti példa alapján ebben az esetben a távolléti díj alapja a 20.000Ft lesz.

Pótlék 174-es osztószámmal: A pótlékelszámolás módját befolyásoló beállítás.

  • Bérpótlék jellegű: A jövedelem jogcím bérpótlék jellegű, az általános munkarend aktuális havi osztószámával határozza meg összegét a program.
  • Bérpótlék jellegű (174-es osztószámmal): A jövedelem jogcím bérpótlék jellegű, az átlagos 174-es osztószámmal határozza meg összegét a program.
  • Bérpótlék jellegű (ledolgozott óra és túlóra osztószámmal): A jövedelem jogcím bérpótlék jellegű, összegét a ledolgozott és rendkívüli munkavégzéssel lefedett órák összegével határozza meg.
  • Bérpótlék jellegű (ledolgozott óra osztószámmal): A jövedelem bérpótlék jellegű, összegét a ledolgozott órák számával határozza meg.
  • Nem bérpótlék jellegű: A jövedelem jogcím nem bérpótlék jellegű.
  • Túlmunka jellegű (pótlék 174-es osztószámmal): A jövedelem jogcím túlmunka jellegű. A jövedelem jogcímhez megadott százalékos mérték figyelembevételével a 100%-ig terjedő részt általános munkarend szerinti osztószámmal határozza meg, a felettes részt az átlagos 174-es osztószámmal. A pótlék összegének számításánál minden alapbér jellegű jövedelmet figyelembe vesz a program.
  • Túlmunka jellegű (pótlék 174-es osztószámmal, kizárólag alapbér alapján): A jövedelem jogcím túlmunka jellegű. A jövedelem jogcímhez megadott százalékos mérték figyelembevételével a 100%-ig terjedő részt általános munkarend szerinti osztószámmal határozza meg, a felettes részt az átlagos 174-es osztószámmal. A pótlék összegének számításánál kizárólag a berögzített alapbér összegét veszi figyelembe a program.

Költségkeret: A levonásokat ezen beállítás alapján érvényesíti a program. Ha az itt beállított költségkeret szerepel egy levonás költségkeretében, akkor ebből a jövedelemből a program érvényesíti a levonást.

Nyomtatvány szerinti csoportosítás: Az egyes jövedelmeket listázó nyomtatványokon mely szekcióban jelenjen meg az érintett jövedelemjogcím.

Keresetigazoláson megjelenik: A keresetigazolás összeállításakor feltüntesse-e a program az érintett jövedelem jogcímet, ha igen, milyen formában.

  • Bruttó bérben: A jövedelem jogcím összege az összes bruttó bérben összesítve jelenik meg.
  • Bruttó bérhez kötődően tételesen felsorolva: A jövedelem jogcím összege a bruttó bér között jelenik meg, de külön soron, nevesítve.
  • Nem jelenik meg: A jövedelemjogcím nem kerül felgyűjtésre a keresetigazolásra.
  • Nettó bérhez kötődően tételesen felsorolva: A jövedelemjogcím megjelenik a keresetigazoláson a a nettó bérek között, külön soron, nevesítve.

Kerekítési mód: Beállításával azt határozhatjuk meg, hogy amennyiben egy adott jövedelem jogcímet kerekíteni szükséges, akkor azt az általános szabályok szerint tegye a program, vagy  lefelé illetve felfelé.

OEP jövedelem típus: Az OEP által alkalmazott jövedelem kategóriáknak megfelelően tudjuk besorolni az újonnan létrehozott jövedelemjogcímet.

Fizetési jegyzék csoportosítás: Azt határozza meg, hogy a jövedelemjogcím a fizetési jegyzék mely szekciójában jelenjen meg.

Címlet: Az itt megadott címletre kerekíti a program a számfejtés után a jövedelem jogcím bruttó összegét.

Adózási mód: Azt határozza meg, hogy az adott jövedelem  jogcím után milyen mértékű adó kerül levonásra.

Átlagkereset gyűjtése: Azt befolyásolja, hogy egy adott jövedelem jogcím felgyűjtésre kerül-e az átlagkeresetbe vagy sem.

Teljesítménybér számítás szorzója: Azt határozza meg, hogy amennyiben teljesítménybér típusú jövedelem jogcímet számfejtünk, akkor a jövedelem jogcím összegének meghatározásához a program az egyéb jövedelmek ablakban megadott összeg oszlop értékét az idő vagy a teljesítménybérrel elszámolt egység oszlop tartalmával szorozza fel.

Jövedelem jogcímre nem jogosító napok: Amennyiben a jövedelem tulajdonság számítási módnál a jövedelem jogcím esetén a megadott jelenlét adatnál nem fizetett kategóriák valamelyike került beállításra, itt tudjuk jelölni, mely napok nem jogosítják a dolgozót a megadott jövedelem jogcímre.

Munkáltatói járulék adatok: Ebben a lenyíló szekcióban tudjuk jelölni, hogy az adott jövedelem jogcímet milyen munkáltatói oldalon fizetendő járulékok terhelik.

Munkavállalói járulék adatok: Ez is lenyíló szekcióként működik. Itt a munkavállalói oldalon fizetendő járulék terheket tudjuk bejelölni a jövedelem jogcímhez.

Jövedelem jogcím paraméterezés - önkéntes pénztárak beállítása

Önkéntes pénztári hozzájárulások beállításai: Amennyiben új önkéntes pénztári hozzájárulás számfejtésére alkalmas jövedelem jogcímet szeretnénk felvenni, itt tudjuk megadni, hogy a jövedelem jogcím mely pénztár típus esetén legyen elérhető. A választható kategóriák: önkéntes nyugdíjpénztár, önkéntes egészségpénztár, önsegélyező pénztár. A számfejteni kívánt jövedelem jogcím alapját is meg tudjuk határozni:

  • A kiválasztott költségkeretek összegei képezik: Ebben az esetben a a költségkeret lenyíló szekcióból tudjuk kiválasztani, mely költségkerethez tartozó jövedelem jogcímeket tekintse a program alapnak az új jövedelem jogcím összegének meghatározásakor.
  • A besorolás szerinti havi bér képezi: Ebben az esetben az új jövedelem jogcím alapja a dolgozóhoz berögzített alapbér lesz.
  • Alapját csak a számfejtett alapbér képezi (bér költségkeret esetén): Amennyiben a költségkeretek között kiválasztjuk a bér típusút, akkor ezzel a beállítással azt tudjuk meghatározni, hogy ne a rögzített, hanem a számfejtett alapbér legyen az új jövedelem jogcím alapja.

Számítás alapja: Amennyiben a jövedelem tulajdonságok mezőben azt a számítási módot állítottuk be, hogy a jövedelem  jogcím megadott jövedelem jogcím alapján kerüljön számításra, akkor ebben a lenyíló menüben tudjuk kiválasztani, hogy mely jövedelem jogcímek képezzék a számítás alapját. Külön be tudjuk állítani azt is, hogy a jövedelem jogcím alapja ne a rögzített, hanem a számfejtett törzsbér legyen.


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info